Mindkét Hali serdülőcsapatunk nyert a Siófok ellen

13 és 15 éves halisok a Siófok csapatával mérkőztek a hétvégén, mindkét fronton a...

Az idősebbek hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet az első félidőben, ezekből csak egyet sikerült értékesíteniük. Így a nagy Hali mezőnyfölény ellenére sokáig nyílt volt a mérkőzés.

A második játékrészbe aztán Schaffer edző pályára küldte Bajner Bálintot akinek kétszer is sikerült betalálnia, és innen már nyugodtan játszhatott tovább a csapat.

Az U-13-as csapat meccsén is jól tartották magukat a vendégek még az első félidőben, de aztán ahogy fogyott az erő úgy vette át egyre inkább a játék irányítását a hazai gárda.
A helyzetkihasználással azonban bőven akadt gond mivel a rengeteg helyzetből mindössze három gólt sikerült elérni.

U-15-es bajnoki mérkőzés:

Haladás VSE. - Siófok 4 – 0
Szombathely

Haladás VSE: Mursits ( Lang ) - Kulcsár, Mészáros, Devecseri, Németh B. - Pulai A. ( Bajner ) Polgár ( Kunovics R. ) Németh Z. ( Balázs Á. ) Lakner ( Szabó A. ) - Tamás Á. , Gál B. ( Strommel B. ) Edző: Schaffer István

Gólszerző: Bajner ( 2 ), Tamás, Gál

U-13-es bajnoki mérkőzés:

Haladás VSE. - Siófok 3 – 0
Szombathely

Siófok: Horváth M – Horváth, Török, Klujber, Kántor, Erdős, Nagy, Molnár, Bassányi ( Tóth ), Németh, Horváth ( Csorba )

Haladás VSE: Szalay ( Takács ) – Bezdi Sz ( Zab ), Baranyai, Sejber ( Lippai ), Maitz, Varga ( Jagodics ), Devecsery ( Tar ), Kovács, Szalai, Horváth, Dancsecs Edző: Koman Vologya

Gólszerző: Szalai, Dancsecs, Tar

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!