Rajos szerint egy csapat ellen sincs félnivalójuk

A Haladásnak jól sikerült a bajnoki rajt. Az ünneplésre nincs sok idő, hiszen vasárnap Makón lép pályára az együttes.

A házigazdák a táblázaton rosszabb pozíciót foglalnak el ugyan, mint a Hali, de természetesen ezt az összecsapást sem szabad félvállról venni.

Rajos optimista
Rajos Gáborról évek óta tartotta a hír, hogy egyszer sok örömet fog okozni a szurkolóknak. Aztán a középpályás a Lombard FC Haladás színeiben bemutatkozott az első osztályban. Rajos nem okozott csalódást, jó játékával gyorsan az egyik közönségkedvenc lett a Rohonci úton. A középpályás optimistán várja a Makó elleni összecsapást.

– Azt hiszem, a jelenlegi csapatunknak egyetlen gárdával szemben sincs félnivalója. Persze nem becsüljük le az ellenfelet, nem minden esetben tükrözi a realitásokat a tabellán elfoglalt helyezés. Ugyanakkor kellenek az idegenbeli pontok is ahhoz, hogy feljebb kapaszkodjunk a tabellán. Optimistán várom a vasárnapi találkozót.

- A szurkolók a Hévíz elleni összecsapás után már a feljutásról beszélnek. Makó lehet az első állomás?
– Jóleső érzés a szurkolók bizalma. Tudom, hogy egy-két győzelem hurráhangulatot okozhat. Azonban úgy érzem, hogy az idén a harmadik-hatodik hely elérése lehet a reális cél. Ennek az útnak az egyik állomása lehet a Makó elleni derbi.

– Szerződés köt a csapathoz. Figyelembe véve a Szombathelyi Haladás nehéz anyagi helyzetét, gondolkodtál a távozáson?
- Őszintén mondom, hogy nem. Érvényes szerződésem van a Szombathelyi Haladással. Remélem, a gárda anyagilag megerősödik, és sok örömet tudunk szerezni a szurkolóknak a közeljövőben.

Szponzor a láthatáron?
A Nyugat megbízható forrásból úgy értesült, hogy a szombathelyi klub vezetősége megkezdte a tárgyalásokat egy olyan tőkeerős befektetővel, aki hosszú távon tudná garantálni az első osztályú tagságot. Noha a cég nevét és a támogatás összegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az már most biztos, hogy akárcsak a Kovács Jenő kapcsolatai révén Haladáshoz tartó mélyépítő cégek, ez a befektető is csak nyártól szállna be a foci finanszírozásába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!