Ma csak a győzelem lehet elfogadható!

Ma este hét órától hosszú idő után újra villanyfényes mérkőzést játszik a Haladás labdarúgócsapata. Seperék ellenfele ezúttal a verhetőnek tűnő Szolnok lesz.

Kurucsai - Seper, Balassa, Baráth – Fábián, Rajos, Czeglédi, Jagodits – Imre (Koman) – Mihalecz, Schimmer.
Ha hinni lehet a mérkőzések előtti utolsó edzések forgatókönyvének, akkor a mai találkozón ezzel az összeállítással vág neki a Szolnok elleni derbinek a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata.
A névsorból észrevehető, hogy Balassa Péter vállalja a játékot, ezzel nagy segítséget nyújt a csapat edzőjének, hiszen a jó formában lévő Balogh eltiltását tölti, és ha a csapat kapitánya sem vállalta volna a játékot, a védelmet teljesen át kellett volna alakítani erre a fontos mérkőzésre.
A válogatottból hazatérő Koman is játékra jelentkezett, így valószínűleg az egyetlen kétséges pont, hogy a nemzeti csapatban is brillírozó labdarúgó, vagy Imre János lép kezdőként pályára ma este. A Haliból Borsi Gergő sérülés miatt nem játszhat.

Egy vesztese már van a mérkőzésnek
A Kecskemét elleni találkozó 87. percében villant a piros lap. Balogh Tamásnak, a Haladás fiatal labdarúgójának kellett idő előtt távoznia a pályáról. A mérkőzésről mérkőzésre jobb formába lévő hátvéd ekkor sokat veszített, valószínűleg az futott át a fején, hogy nem lehet ott nevelőegyesülete ellen a pályán, és nem vehet revansot az ősszel elszenvedett vereségért.
– Nagyon vártam ezt a mérkőzést. Öt éve vagyok Szombathelyen, előtte azonban a Szolnok csapatánál nevelkedtem. Már az őszi összecsapásra is nagyon készültem. Azon a mérkőzésen nem ment jól a játék, korán lecseréltek. Dühös voltam magamra, de megfogadtam, tavasszal kettőzött erővel fogok küzdeni. Nagyon szomorú vagyok, hogy erre nincs lehetőségem – mondta honlapunknak.

A riválisok is készülnek
Ha a Szombathelyi Haladás nyer a mai találkozón, pontszámban utoléri a Szolnokot. A mögöttünk lévő és vereségünk esetén minket megelőzni tudó Hévíz Kecskemétre látogat, míg Makó a Mosonmagyaróvárt fogadja.

A forduló programja

április 29., péntek

 
Haladás-Szolnok

19.00

K'kemét-Hévíz

19.00

április 30., szombat

 
Makó-Motim

16.00

Orosháza-Vác

16.00

Bodajk-BKV

17.00

Tatabánya-REAC

17.00

május 1., vasárnap

 
Szeged-D'újváros

17.00

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!