Illés Béla nemcsak kimagasló alakja a jelenkori magyar labdarúgásnak, de a szakemberek és a szurkolók többsége talán abban is egyetért, hogy az elmúlt évtized legjobb hazai futballistáját tisztelhetjük az újdonsült csúcstartóban. Játékával és eredményeivel egyaránt magasan kiemelkedik a mezőnyből, gyakorlatilag mindent elért, amit Magyarország határain belül elérhetett. Négyszeres bajnok (Kispest: 1993, MTK: 1997, 1999, 2003), háromszoros Magyar Kupa-győztes (1997, 1998, 2000), háromszoros gólkirály (1993-94: 17 gól, 1996-97: 23, 1998-99: 22), s szintén háromszor az év labdarúgójának választotta a labdarúgó-szövetség (1994, 1997, 1998). A 64-szeres válogatott, 37 éves játékos manapság már csak amatőr státuszban futballozik az MTK-ban, mindössze heti három edzésen vesz részt, csereként beállva azonban továbbra is sorra dönti el a mérkőzéseket góljaival és gólpasszaival. Bár a szezon előtt már csak levezetésre szánta ezt az évet, elképzelhető, hogy a bajnokság végeztével mégsem vonul vissza, hiszen továbbra is nagy szükség van rá a Hungária körúton. Szombaton pályafutása megkoronázásáként minden idők legtöbb élvonalbeli mérkőzésén szerepelt játékosává lépett elő, 511 bajnoki találkozóján 209-szer volt eredményes.
Tizenkilenc évesen, a Haladás színeiben mutatkozott be az élvonalban, a VSE szezon közben igazolta le Sárvárról. Rátkai László vezetőedző három héttel ezután, 1986. október 19-én, egy Tatabánya elleni bajnoki találkozó 59. percében vetette be először. A szombathelyiek 1-0-ra veszítettek, Illés azonban jó benyomást kelthetett, hiszen a bajnokságból hátralévő 21 mérkőzésből 19-en pályára lépett, azaz tulajdonképpen azonnal stabil csapattaggá vált.
A Haladás 1990-ben kiesett az NB I-ből, Illés azonban Szombathelyen maradt, s a következő évben bajnoki címet nyert a másodosztály Nyugati csoportjában. Összesen hat szezont húzott le a vasi klubnál, ám amikor a Hali 1992 nyarán ismét búcsút mondott az élvonalnak, Verebes József hívására Kispestre igazolt, ahol rögtön az első szezonja végén - immár Marti Kuuselával - bajnoki címet ünnepelhetett. A következő ősszel ennek eredményeként a nemzetközi kupaporondon is debütált, mégpedig nem is akármilyen ellenféllel szemben, hiszen a Honvéd a BEK első fordulójában a Smeichel, Robson és Cantona nevével fémjelzett Manchester Uniteddel találkozott, s maradt alul 5-3-as összesítéssel.
Három szezont játszott Kispesten, majd a 95-ös átigazolási időszak szenzációjaként a frissen feljutott, s a Várszegi Gábor támogatása által irigylésre méltó anyagi biztonságban nagy terveket dédelgető MTK-ba szerződött. Az "új éra" első évében ugyan még csak egy ötödik helyet szerzett a kék-fehérekkel, a következő szezonban azonban már bajnoki és kupatrófeát, valamint egy újabb gólkirályi címet. Az MTK vezéreként még két-két alkalommal nyert aranyérmet a bajnokságban és a Magyar Kupában, az európai színtéren azonban már nem sikerült nagyot alkotnia a csapatnak, amely három lehetőségének egyikét sem tudta Bajnokok Ligája-szereplésre váltani.
A válogatottban sajnos szintén nem jött össze a nagy dobás, noha Illés tíz éven keresztül próbálta hozzásegíteni az együttest egy világbajnoki vagy Eb-részvételhez. 1991. október 30-án, még Haladás-játékosként, éppen Szombathelyen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, a norvégok ellen gól nélküli döntetlennel végződött összecsapás 72. percében váltotta fel Lipcsei Pétert. Első válogatottbeli gólját 1994. március 23-án, Linzben szerezte (Ausztria-Magyarország 1-1), s legjobb teljesítményét is az osztrákok ellen nyújtotta, amikor is 1998. március 25-én két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sógorok bécsi legyőzéséhez. Az Illést elsőként beválogató Glázer Róbert után Jenei Imre, Puskás Ferenc, Verebes József, Mészöly Kálmán, Csank János és Bicskei Bertalan is számított a középpályás játékára, s számított volna a Bicskeit két vb-selejtező között leváltó Gellei Imre is, ám a 2001. szeptember 1-jén, Grúziában elszenvedett 3-1-es vereség után Halmai Gáborral együtt Illés úgy döntött, hogy visszavonul a válogatottságtól, és a négy nap múlva soron következő románok elleni mérkőzésen már nem húzta magára a címeres mezt. Csalódottsága némiképp érthető is volt, mert bár a válogatottbeli gólátlaga (64/15) kifejezetten jónak mondható, a tíz év alatt nem tudott komoly sikert elérni a nemzeti csapattal. Kudarcokban már annál több része volt, s még az a csúfság is megesett vele, hogy egy rúgott gólja után vált a magyar publikum gúnyolódásának céltáblájává, igaz, a jugoszlávok akkor már 7-0-ra vezettek az 1997-es világbajnoki pótselejtezőn.
2004 tavaszán Illés visszatért a Haladáshoz, ahol azonban nem tudta hozni az előző években tőle megszokott formát, az idény alatt mindössze egyetlen gólt szerzett. Nyáron a klubokat működtető gazdasági társaságok között lezajlott kaotikus játékjogvásárlások Pápára sodorták volna, ezt azonban nem akarta, inkább visszament az MTK-ba, ahol a vezetőkkel való megállapodása szerint ugyan már csak amolyan kisegítő szerepet szánt magának, ám csökkentett edzésmunkát végezve, legfeljebb egy félidőt vállalva is a csapat jolly jokerének számít, a szurkolók számára pedig nem is lehet más a legnagyobb király.
Sikeres pályafutása szinte egyedülálló szerénységgel párosul. Róla nyugodtan kijelenthető, hogy soha nem szállt a fejébe a dicsőség, a pályán és azon kívül példát mutatott sportszerűségből is, nem keveredett botrányos ügyekbe, nem vesztette el a fejét, és nem sértegette felindultan az ellenfelet és játékvezetőket, noha valószínűleg nemcsak mérkőzésszámban, hanem az elszenvedett szabálytalanságok tekintetében is csúcstartónak mondhatja magát a magyar mezőnyben. (Utoljára 2002. július 28-án, egy debreceni mérkőzésen állította ki Bede Ferenc játévezető, a 87. percben, labdaelrúgásért, második sárga lappal. Illés hihetőnek tűnő magyarázata szerint ikrei pár nappal korábbi születése miatt volt egy kissé fegyelmezetlen. Az összecsapás egyébként 3-0-s MTK-sikert hozott, Illés két gólt vállalt.)
A leggyakoribb kritika vele kapcsolatban, hogy soha nem méretette meg magát külföldön, így többek szerint nem hozta ki a maximumot a pályafutásából. Erre a felvetésre válaszolva Illés az évek során számos alkalommal kijelentette: megfelelő ajánlat esetén szívesen kipróbálta volna a légiós életet, ám hiába számított sokáig a legértékesebb magyar játékosnak, a topligák helyett inkább Törökországba, Belgiumba, Izraelbe hívták, ami sem anyagilag, sem szakmailag nem jelentett volna feltétlenül előrelépést az MTK-hoz képest, főleg, mert a kék-fehérek rendszerint elindultak valamelyik nemzetközi kupasorozatban. Illés többször elmondta már: szíve szerint Spanyolországban szerepelt volna, a Primera Divisiónban azonban nem kapkodnak a magyar labdarúgókért az utóbbi években.
