Ingyenes lesz a belépés a Budakalász ellenni osztályozóra

Ma délelőtt arról tájékoztatta honlapunkat Nagy László a Szombathelyi Haladás technikai vezetője, hogy a szurkolók ingyen tekinthetik meg a Budakalász ellenni osztályozó labdarugó mérkőzést.

A vezetőség arra kéri a szurkolókat,hogy belátásuk szerint, a csapat teljesítményével egyenes arányban, a lefújást követően a bejáratoknál elhelyezett dobozokba dobbják be azt a pénzt, amit a csapat további működésére szánnak. Jelenleg még nincs meg a mérkőzés végleges kezdési időpontja, ma délután három órakor a Ligában egyeztetnek a felek. Döntés ezen az értekezleten várható.
A fejleményekről természetesen még a mai napon beszámolunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!