Hazai pályán újra kikapott a Haladás

Most az ugyancsak gyöngélkedő Mezőkövesd verte meg.

A Mezőkövesd 2-1-re győzött a sereghajtó Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 21. fordulójában.

Haladás Mezőkövesd
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

A találkozó előtt mindkét gárda hat bajnoki óta volt nyeretlen, így Kuttor Attila vezetőedző együttese mozdult el a holtpontról, míg Horváth Ferenc csapata egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, hiszen hátránya már 14 pont a bennmaradást jelentő tizedik helyen álló Diósgyőrrel szemben.


OTP Bank Liga, 21. forduló:
Szombathelyi Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-2)
--------------------------------------------------
Szombathely, 1930 néző, v.: Szőts
gólszerzők: Rui Pedro (23.), illetve Drazic (32., 38.)
sárga lap: Bamgboye (48.), Németh Mi. (65.), Ofosu (78.),
illetve Meszhi (15.), Szappanos (72.), Vajda (73.)

A szombathelyieknek gyakorlatilag már minden hátralevő mérkőzésük élet-halál kérdés, ennek ellenére egyik csapat sem kezdett nagy lendülettel, korán felhangzott a füttykoncert az elégedetlen hazai szurkolóktól. A félidő közepén aztán vezetést szerzett a Haladás, de nem örülhetett sokáig, mert a vendégek néhány perc alatt fordítottak, s a mérkőzést is eldönthették volna: Drazic előbb a 32. percben használta ki, hogy Király rosszan előre rúgott labdáját Holdampf nem tudta levenni, majd újabb hat perc elteltével egy bal oldali beadás után volt eredményes. A kettő között a szerb támadó még egy ziccert is rontott.

Haladás Mezőkövesd
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

A fordulást követően próbálkozott a hazai csapat, de egészen a hajráig nem jutott el igazi helyzetig, ekkor viszont a kapufa mentette meg a Mezőkövesdet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!