Honlapunk információja szerint Artner Tamást és Vörös Csabát, a két szombathelyi kötődésű szakembert bízták meg a Szombathelyi Haladás szakmai munkájának az irányításával. A két fiatal edző hétfőn áll munkába, ekkor találkozik a csapat játékosaival, akiknek a többsége már dolgozott együtt velük.
Az edzőkre vonatkozó kérdésünket feltettük a Haladás vezetőségének is, akik információnkat nem kívánták megerősíteni. Nem akart még nyilatkozni honlapunknak Artner Tamás sem.
További hír a csapatról, hogy a Haladás vezetősége 6 labdarúgóval erősíti a keretet. A neveket egyelőre homály fedi. Azt azonban megtudtuk, hogy Dobány Lajos ügyvezető igazgató felvette a kapcsolatot a korábban már Szombathelyen futballozó román Liviú Bonchissal és a Celldömölk két labdarúgójával, Bekével és Saticzal.
Vonatkozó link:
Artnert és Szabót csiripelik a verebek
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!