Felállt a szakmai stáb, indulhat a másodosztály

Artner Tamás és Vörös Csaba jó választásnak tűnik a Szombathelyi Haladás szakmai munkájának...

Másodosztályú tagság vár a Halira
A Magyar Labdarúgó Liga felkérte a Szombathelyi Haladást a másodosztályban való indulásra, így minden akadály elhárult az elöl, hogy a csapat az elveszített osztályozó ellenére ott folytassa, ahonnan nemrég kipottyant.

Dobány Lajos ügyvezető igazgató korábban honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Haladás valamennyi feltételt teljesítette, illetve teljesíteni tudja, amennyiben a Liga felkéri az indulásra.  Így nem lehet probléma a július 14-én tartandó MLL ülésen, ahol véglegesítik az indulók névsorát.

Az ügyvezető igazgatót nem lepte meg a jó hír. Mint mondta: végig erre számított, bízott benne, hogy a klub tisztességes gazdálkodása meghozza gyümölcsét.

Újat tehát nem nagyon hallottunk. Legfeljebb csodálkozhatunk, hogy a  nyugodt szakember még mindig Miahlecz Istvánt dicséri, az ő munkáját méltatja. Mindezzel együtt ma délelőtt bemutatták a csapatot irányító két szakembert. Honlapunk olvasóinak nem okozhatott meglepetést a bejelentés, mert már napokkal korábban megírtuk, hogy Artner Tamás és Vörös Csaba személyében két szombathelyi kötődésű szakember irányítja majd a csapatot.

Nagy terveket szövögetnek a fiatal trénerek
Tény, hogy voltak olyan hangok és érdekcsoportok, melyek nagyon szerették volna, ha Szabó András személyében nem helyi kötődésű szakember ül le a csapat kispadjára. Úgy tudjuk, akadt olyan vállalkozó is, aki állta volna a rendkívül felkapott, ám eredményt annál kevesebbet produkáló egykori Vasas játékos költségeit.

A vezetőség azonban nem fogadta el ezt a megoldást, és úgy döntött, ahogy talán már tavaly nyáron kellett volna: Artner Tamás személyében egy olyan embert ültettek le a nem túl kényelmes kispadra, aki betéve ismeri a fiatal labdarúgókat, hiszen utánpótlás edzőként páratlan sikereket ért el ilyen labdarúgók alkotta csapatokkal.

Vörös Csaba személyében pedig egy Rohonci úti legenda szállt be a szakmai munka irányításába. Aggodalomra csak az adhat okot, hogy miként tud együtt dolgozni a két rendkívül határozott és a labdarúgásról erső véleménnyel rendelkező edző. Talán a munkamegosztás felvázolását, és ezen kételyek eloszlatását volt hivatott tisztázni a ma délelőtti sajtótájékoztató.

Vörös a szakmai igazgató, Artner a vezetőedző
Az összejövetelen elhangzottakból kiderült, hogy Vörös Csaba szakmai igazgatóként felel a klub munkájáért, a csapat vezetőedzője viszont Artner Tamás. Noha szerepek továbbra sem tisztázódtak, úgy tűnt, a két edző között tökéletes az összhang. Ennek megromlása esetén Dobány Lajos mindkét szakember elküldésével szankcionálna – hallhattuk. Illetve abban az esetben is ez vár az edzőkre, ha a csapat két hétig kiesést érő helyen tanyázik.

A tervek tehát komolyak. A pontos cél meghatározására várni kell július végéig. A cél pedig nagyban függ attól is, kiket sikerül leigazolni a csapatnak. A helyzet nehéz, mert az eddig megkeresett labdarúgók többsége az osztrák ötöd osztályt favorizálja a magyar második ligával szemben. Ennek ellenére, ahogy erről már korábban beszámoltunk, hat labdarúgó leigazolását tervezi a csapat.

És mielőtt még elfelejteném: az új szakmai stáb megígérte, idén inkább nevetésből lesz több, mint sírásból.

Lappangó
Fotó: Unger T.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!