Balassa Péter a csapatkapitány - Szurkolói ankét

Csütörtökön este beszélgetésre várták a Haladás labdarúgóit. A sportolók hurrá-hangulatban várják a bajnokságot.

Bizakodnak az új szerzemények
A közönségtalálkozó elején a technikai vezető, Nagy László arra kérte az egybegyűlteket, hogy foglaljanak helyet a fedett tribünön. Ekkor még abban reménykedhettünk, azért kell leülnünk, mert rövidesen olyan bejelentések lesznek, amelyektől padlót fogunk. Sajnos nem így történt…
Dobány Lajos ügyvezető igazgató elnézést kér Manganelli Attila nevében. A "friss igazolás" nem tud itt lenni, fogorvosnál van. Nagyon helyes, mondhatnánk, hisz tőle azt várjuk, hogy néha megvillantsa a foga fehérjét az ellenfeleknek. A labdarúgók többsége ekkor még a pályán tornáztatta a gárda harmadik számú kapusát. Borsinak kifejezetten jól ment az ollózás, igaz, a fiatal játékos egyelőre valószínűleg nem lesz kezdő, hisz kiszorítja őt a csodaigazolás Beke. Aki örül, hogy visszatér és reméli, hogy segíteni fog. Nagyjából valamennyi új szerzemény ehhez hasonló frázissal állt elő. Igaz, ennél többre nincs is szükség, az majd a pályán kiderül, hogy méltóak-e a zöld-fehér klub hírnevéhez.

Balassa bocsánatot kért
Kiderült az is, hogy a csapatkapitányi karszalagot jövőre is Balassa Péter karjára kell méretezni. Balu helyettesének pedig Rajos Gábort választották a többiek.
Balassa Péter székfoglalójában a gárda tavalyi szerepléséért bocsánatot kért a szurkolóktól . Elmondta: nagyon szégyellik magukat, hogy ezt kellett megérnie a szombathelyi focinak, és igyekeznek mindent elkövetni, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen.
Szép gesztus, főleg, mert komolyan gondolja. Érdekesség, hogy az összejövetel későbbi részében nem hangzott el ugyanez a vezetőség részéről. Sőt, ismét hallhattuk, hogy nincs adósság, és a tervszerű gazdálkodásnak köszönhetően szerepel a gárda a másodosztályban.
No comment…
Persze nagy kérdés, hogy a tulajdonos mivel bízta meg az egyre jobb formába lendülő és szimpatikusabb Dobányt: Csináljon focicsapatot, vagy ne legyen balhé és adóság?

Ki van itt a megyei tanácstól? Tegye fel a kezét!
A fórumról is jól ismert Köbüki tette fel az első kérdést, a klub kommunikációs irányvonaláról érdeklődött. Nem kapott választ. Illetve Nagy László elmondta, hogy olyan dolgokról nem szeretne nyilatkozni, amik majd "egyszer fognak megtörténni". Aztán egy idősebb szurkoló érdeklődött a megyei tanács képviselője felől. Kérte, tegye fel a kezét. Illetékest nem talált. Pedig lett volna néhány keresetlen szava hozzá. Aztán terítékre került a Venczel-ügy is. Dobány Lajos elmondta, nem szereti az apukával tárgyaló focistákat, bár elismerte, valóban nem kereste Venczelt. Igaz, Balázs sem őt. De sejtetni engedte azt is, hogy a szakmai koncepcióba sem nagyon illeszkedett bele egy Haladás kötődésű, csupa szív, gólerős játékos.

Irány az első nyolc
Artner Tamás, a csapat szakmai munkájának irányítója arról számolt be, hogy a csapatát az első nyolcba várja. De ha közel lesznek az első helyhez, mindenképpen megpróbálják a feljutást. Nagy László elmondta, keresik a szponzorokat, azonban egyelőre nem nagyon találják.

A Szombathelyi Haladás szombaton este hét órától fogadja a Budakalász gárdáját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!