Kelendőek a hali ereklyék

A Szombathelyi Haladás Szurkolói Körének kezdeményezésére a bajnoki rajt óta lehet vásárolni a csapathoz köthető ajándéktárgyakat. Az ereklyék eladásából származó, az előállítási költségen felüli nyereséget a csapatnak ajánlották fel a készítők.

A bkozep.gportal.hu szurkolói oldal beszámolója szerint eddig a sállak voltak a legkelendőbbek ebből már több mint százat sikerült eladni. Jól fogynak a szivacslabdák is. A nagyból ötven, a kicsiből negyven darab kelt el. A nemrégiben elkészült zászlók is jól fogynak, hiszen rövid idő alatt mintegy harminc darabot sikerült eladni. Kisebb az érdeklődés a pólók iránt, ujjatlanból nyolc, gallérosból tizenegy darab fogyott.

Íme a B-közép hivatalos portáljának eladási listája:


Sál 100 db
Nagy labda

50 db

Kis labda

40 db

Ujjatlan póló

8 db

Galléros póló

11 db

Sapka

5 db

Kis zászló

23 db

Nagy zászló

6 db


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!