Könnyedén lépett tovább a Szombathelyi Haladás

Úrkut egy kis vadászfalu Ajka mellett. A Haladás szerencsére nem lőtt bakot, és esélyeshez méltóan továbblépett a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Az Artner-legénység nem bízott semmit a véletlenre. Már az első félidőben négy-nullra vezettek. A magabiztos kezdésből alaposan kivette a részét Mihalecz Péter és Imre János is. A csatár, illetve a középpályás egyaránt két gól szerzett a szünetet jelző sípszó előtt. Az örömbe azonban egy kis üröm is került. Schimmer Szabolcsot ugyanis a tizenötödik percben sérülés miatt le kellett cserélni. A csatárnak aláfordult a bokája, és csak remélni lehet, hogy nem kell sokat kihagynia.

A második játékrészben Mihalecz Péter még egyszer betalált a hálóba, így ő állította be az öt-nullás végeredményt.

A Szombathelyi Haladásban ismét bizonyítási lehetőséget kapott két ifista korú labdarúgó is. Kiss Márton és Gyurácz Bálint tétmérkőzésen most debütált a felnőttek között.

lappangó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!