Holnapra várható pontos diagnózis!

Schimmert, a Hali labdarúgóját a váróteremben értük utol

Schimmer Szabolcsot,  a Szombathelyi Haladás Úrkut ellen megsérült csatárát éppen egy orvosi váróteremben értük utol. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a tegnap elszenvedett sérülés súlyosabb annál, mint ahogy tegnap még gondolni lehetett.

Schimmer Szabolcs meglehetősen rosszkedvűen vette fel a telefont, a morcosság természetesen nem az újságírói érdeklődésnek, sokkal inkább a kialakult helyzetnek szólt.

– Hihetetlen ami történt. Egy sérülés soha nem jön jókor, de hogy ennek pont most kellett bekövetkeznie… - kezdte a labdarúgó.

Az első diagnózis szerint részleges bokaszalag szakadást állapítottak meg az orvosok, de végleges diagnózis holnapra várható. Ha helyesnek bizonyul a ma reggel megállapított szakadás, az minimum négyhetes kiesést jelent. Most éppen itt ülök a váróteremben, hogy mégegyszer megröntgenezzék a lábam, s megállapítsák, nem törött-e el valamelyik csont is – meséli.

A labdarúgó a www.haladasfc.hu-nak azt is elmondta, hogy holnap reggel Manganelli Attilával, a csapat szintén bokasérükléssel küzködő játékosával Kalocsára megy, ahol Mohácsi doktor is megvizsgálja a játékost. Pontos diagnozis tehát keddre várható.

Schimmer elmondta még, nagyon be van dagdva a bokája, az éjszaka alig aludt.

Vonatkozó linkünk:
Könnyedén lépett tovább a Haladás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!