Válogatottunknak az estleges döntetlen is továbbjutást ért volna.
Both József fiai nem bíztak semmit a véletlenre akárcsak a szerdai Ciprus elleni meccsen most is korán megszerezték a vezetést, Németh Krisztián már a 15. percben betalált.
A skótok mindent megtettek az egyenlítésért de jól zárt a védelmünk, és ha sikerült is helyzetbe kerülniük akkor ott volt Balikó Milán aki 1-0-s állásnál kétszer is bravúrral óvta meg válogatottunk kapuját a góltól.
Az eredmény a mérkőzés végéig már nem változott így a magyar válogatott 100 %-os teljesítménnyel zárta a selejtezők első körét 9 rúgott és mindössze 1 kapott góllal.
A csoport második helyén a Ciprusi válogatott végzett.
U-17-es EB selejtező mérkőzés
Magyarország Skócia 2:0 ( 1:0 )
Gólszerző: Németh, Szabó
Balikó Milán Lengyel Dániel, Debreceni András, Busai Attila, Présinger Ádám Dudás Ádám (Rása Gergő ), Gál András, Koman Vladimir, Szabó László Nikházi Márk (Tóth Péter ), Németh Krisztián
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!