Rövidesen Hali-sört kortyolhatunk?

A Szurkolói Kör tárgyal egy sörgyárral. De jól fogynak a Hali-labdák és a sálak is. A mezekre még várni kell.

Elcsitulni látszik a háború a Szombathelyi Haladás Szurkolói Köre és egy titokzatos sálkészítő között. Keringer Zsolt, a kör elnökségi ülésén arról tájékoztatta honlapunkat, hogy az előzetes hírekkel ellentétben mégsem perlik be az engedély nélkül Hali-sálat készítő szurkolótársukat. Békés módon próbálják megoldani a helyzetet. Elárulta viszont, hogy megkezdték a tárgyalásokat egy sörgyárral, így ha minden jól megy, rövidesen Hali-sört kortyolgathatnak a szimpatizánsok.

– Reméljük, sikerül megoldani a helyzetet. Pereskedni nem fogunk. A Haladás címere nincs levédve, erre nem volt pénz, azt viszont, hogy ki árusíthat a pálya területén, megszabhatja a klub. Dobány Lajos ígéretet tett arra, hogy amennyiben továbbra is engedély nélkül megy a sálak értékesítése, akkor megteszi a megfelelő lépéseket. Arra kérjük a „konkurenciát”, vegye fel a kapcsolatot a klub vezetésével – mondta honlapunknak Keringer Zsolt.

– Mennyi pénzzel sikerült eddig segíteni az egyesületet?
– Eddig közel háromszázezer forintot tudtunk a klub számlájára rátenni. Rengeteget dolgozunk, nagyon sokan időt, energiát, pénzt nem sajnálva fáradozunk azon, hogy ezek a tárgyak elkészüljenek. Bárki előtt adott a lehetőség, hogy segítsen: ha valakinek van ötlete, és meg tudja finanszírozni az általa kitalált ajándéktárgyat, akkor sok szeretettel várjuk. A befektetett pénzt természetesen mindenki visszakapja, a nyereséget adjuk át az egyesületnek.

– Készülnek-e újabb meglepetések?
– A sálak és a labdák nagyon jól fogynak. Nagy szükség volt ezekre a csecsebecsékre, hiszen ezt megelőzően húsz évvel voltak utoljára ilyen ajándéktárgyak. A napokban készültek el a tollak, az öngyújtók és kulcstartók. De azt hiszem, az igazi nagy meglepetés még hátravan. Felvettük a kapcsolatot egy sörgyárral, ha minden jól megy, rövidesen Hali-sört kortyolgathatnak a szomjas szurkolók. Kezdeti stádiumba vannak a tárgyalások, egyelőre erről nem akarok bővebben beszélni.

– Nagy igény lenne az új zöld-fehér csíkos mezekre is.
– Sajnos Spanyolország túl messze van. Megrendeltük a felszereléseket, de még nem érkeztek meg. Egy sportbolt rendelkezik a Joma-termékek forgalmazási jogáról. Megkezdtük a tárgyalásokat, hogy besegítsünk az eladásba. Előreláthatólag nyolcezer forintba kerülnek majd a mezek.

Vonatkozó link:
Jogi lépéseket fontolgat a Haladás Szurkolói Köre

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!