Roni még nem tud a Haladás szándékáról

Voltak idők, amikor a szurkolók szinte követelték, hogy a Répcelak brazil légiósát szerződtesse a Hali vezetősége.

Az erőszakos csatár neve most szerepel a csapat kívánságlistáján, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy maga az érintett még nem tud róla.

A www.haladasfc.hu-nak sikerült elérni a brazil játékost, aki jelenleg otthon, Brazíliában tartózkodik. A csatár érdeklődésünkre elmondta, hogy nem hallott a Szombathelyi Haladás érdeklődéséről, éppen ezért nehéz kommentálnia a hírt. Egy biztos: a héten a brazil napsütésben piheni ki az elmúlt szezon fáradalmait, és egészen biztos, hogy nem kezdi el a kocogást a Csónakázó-tó körül.

A Haladás vezetésének, ha még mindig igényt tart a játékosra, nem kell attól tartania, hogy egy erőnlétileg rossz állapotban lévő játékos érkezik haza a távoli kontinensről, hiszen a játékos azt mondta honlapunknak, hogy a rövid beszélgetés végeztével egy konditerem felé veszi az irányt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!