Az edzésekről egyelőre hiányzik Rózsa Dániel, a csapat kapusa, aki tegnap egy specialistánál járt, hogy elkerülje a sokak által javasolt műtétet.
Rózsa honlapunknak elmondta: egyelőre egy injekcióval megúszta, és jövő hétfőn csatlakozik a kerethez. Megpróbálja elvégezni az edzésmunkát. Ha nem sikerül, akkor újabb vizsgálatok várnak a játékosra.
Még Subicz Gábor is külön készül a többiektől, ő erősítéssel tölti az edzéseket
Fábián betegség miatt nem állhat Artner tamás rendelkezésére.
A játékos tegnap azt nyilatkozta honlapunknak, hogy szeretné a Haladásban folytatni. Ma megtudtuk, Andorkának vannak ugyan anyagilag kedvezőbb lehetőségei, de a focista, ha korrekt szerződést kap a vezetőségtől, akkor rövid időn belül aláírja két és fél évre szóló egyezséget.
Honlapunk megtudta: a tervek szerint csak akkor lehet valaki a Szombathelyi Haladás játékosa, ha legalább két és fél éves megállapodást szignóz a tárgyalások végén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!