Kettőből kettő. Megint nyert a Haladás

Szombathelyi Haladás-Jánossomorja 7-0

Gólszerző: Mihalecz (2), Manganelli, Imre, Jagodits, Schimmer, Bagoly (öngól)

A győri tizenhat csapatos teremtorna második mérkőzésén egy nagyarányú győzelemmel a tarsolyában lépett pályára a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. A Jánossomorja együtteséről szép emlékeket őrizhetnek a zöld-fehérek hiszen nagy pályán nem is olyan régen egy Magyar Kupa mérkőzésen simán túljutottak az alacsonyabb osztályban játszó település együttesén.

A teremtornán is nagyon gyorsan megmutatkozott a több osztálynyi különbség az együttesek között. A Szombathelyi Haladás egy percig sem adott reményt ellenfelének a bravúrra és Mihalecz vezérletével magabiztosan győzte Jánossomorját. A Szombathelyi Haladás legközelebb a mai nap zárásaként fél egy előtt tíz perccel lép pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!