Kapust igazolt a Haladás

Tarczy a Haladásba kezdte, most Ózdról jön.

Hosszú huzavona után eldőlt, hogy mégis igazol játékost a sérült Rózsa Dániel helyére a Szombathelyi Haladás.

Tarczy Pál a Haladásban kezdte pályafutását, innen igazolt Celldömölkre. Az elmúlt fél évet az Ózd csapatában töltötte. 21 éves.

– Kellett egy kapus. Van egy ifista és egy ifiből épp kiöregedett kapusunk. Tarczyt nem első számú kapusnak igazoltuk. Csak akkor fog védeni, ha jobb teljesítményre képes, mint Kutasi, vagy Gröber. Ugyanakkor minden lehetőségre fel kell készülnünk, ezért döntöttünk úgy, hogy leigazoljuk a saját nevelésű focistát - mondta Artner Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!