A tizedik legjobb bajnokság volt a 2010/2011-es

Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolcadik lett a Szombathelyi Haladás. A bajnokság egyetlen fordulója után sem állt ilyen előkelő helyen a szombathelyi csapat, mint a debreceni győzelem után.

Győzelem több mint negyedszázad után

A Szombathelyi Haladás 26 év után tudott győzni idegenben NB I-es mérkőzésen a Debrecen ellen. 1985. március 27-én hasonló volt a forgatókönyv, mint a most vasárnap. A Debreceni MVSC szerezte meg a vezetést, de Nagy József egyenlíteni tudott, míg Marton Róbert a 85. percben a győztes gólt is megszerezte, így 2–1-re diadalmaskodott a Hegedűs – Horváth I., Vörös Cs., Papp I. (Bognár Z., 46.) – Vörös I., Pásztor, Fitos, Marton, Topor, Nagy J. – Görög (Hauzer, 63.) összetételű, Rátkai László által irányított együttes. Az azóta eltelt 15 találkozón 8-szor nyert a Loki és hétszer sikerült egy pontot elhozni a cívisvárosból.

Kuparendszerben: 8 továbbjutás a 15-ből

Igyekeztünk egy olyan aspektusból is megközelíteni a bajnokságot, amilyennel másutt még nem találkoztunk. Megvizsgáltuk a 15 ellenfél elleni eredményünket, amiből az derül ki, hogy két csapat ellen gyűjtöttük be a maximális 6 pontot (DVSC-TEVA és MTK), kettő ellen 4 pontot (Szolnoki MÁV és BFC-Siófok), míg itthon legyőztük, idegenben kikaptunk 5 csapattól (Videoton, Kaposvár, Vasas, KTE-Ereco, Lombard-Pápa). Mindkét találkozó döntetlen lett a Győrrel és a Zalaegerszeggel. Egy pontot szereztünk a Ferencvárostól és a Honvédtól, míg oda-vissza megvert bennünket a Paks és az Újpest. Amennyiben kuparendszerben zajlott volna a bajnokság, hat csapattal szemben estünk volna ki (az utóbbi négy, valamint a Pápa és a Győr), nyolc ellenében továbbléptünk volna, míg a Kecskemét ellen hosszabbítás jött volna.

Aczél Zoltán együttese megelőzte Róth Antalét

A 2009/2010-es bajnokság után arról számolhattunk be, hogy Róth Antal 91 esztendő tizedik legjobb helyezését érte el csapatával. Nos, a jelenlegi olimpiai válogatott szövetségi edzőjének nevét cseréljük Aczél Zoltánra, a 91-et 92-re, a tizediket azonban meghagyhatjuk. Negyedik alkalommal lett nyolcadik a Haladás a magyar NB I-ben, de az idei a legjobb nyolcadik helyezés. Először 1957/58-ban 26 találkozón 26 pont volt a nevünk mellett, míg 1982/83-ban 30 mérkőzésen 28-at szereztünk. Tavaly 10 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség szerepelt a nevünk mellett - ez 39 pontot jelentett -, idén viszont 11 győzelem, 8 döntetlen és 11 vereség, azaz 41 pont.

Rövid bajnokság-statisztika

Az egész bajnokság során nem állt ilyen előkelő helyen - a nyolcadikon - a Haladás, mint a zárórakor. A legtöbbször a nevünket a tabella legalján láttuk: a negyedik és a tizenkettedik forduló között, azaz 9 körön át voltunk tizenhatodikok. Legnagyobb győzelmünk a Siófok elleni 4–0 volt, legnagyobb vereség a pápai 1–5. 2009/2010-et 10 veretlenül megvívott meccsel zártuk le, az ideit öttel. Nem szeretnénk elfelejteni a bajnoki szereplésünk kulcsát: a nyolc, zsinórban megnyert hazai meccs óriási klubrekord. A Haladás a harmadik legkevesebb gólt kapta a bajnokságban (csak a Videoton és a Győr kapott kevesebbet), ami annak tükrében, hogy csak három fordulóval a bajnokság előtt vált matematikailag biztossá a bennmaradásunk, dicséri a csapatvédekezést.

Újoncok

Öt újoncot adtunk az NB I-nek a 2010/2011-es esztendőben. Branislav Fodrek már a BL-t is megjárta, idén három góllal tette le névjegyét Magyarországon. Devecseri Szilárd az ősz során kétszer lépett pályára. Gyurján Bence a Kaposvár ellen mutatkozhatott be. Tegnap pedig két Márk, Jagodics és Farkas szagolhatott bele az NB I légkörébe. Mind a négy magyar játékos győztes meccsen debütált a Monicomp Ligában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!