A Zalaegerszeg és a Kaposvár már elfogadta a szervezők meghívását. A torna negyedik együttese a Videoton, Sopron kettősből kerül ki - tudta meg a www.haladasfc.hu.
A Videoton esetleges vendégjátékát nehezíti az a tény, hogy a csapatnak a bajnokság kezdete előtt még az UEFA kupa selejtezőjében is helyt kell állni. Felmerült egy külföldi csapat neve is a jelöltek között, a szervezők azonban továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy amennyiben mód van rá hazai első osztályú csapatok induljanak a négyes tornán melynek ezúttal is a Király Sportlétesítmény ad otthont július 15-én.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!