Rangadó előtt

Lassan a feléhez közeledik az NB/I B Nyugati csoportjának idei küzdelemsorozata. A hétvégén, Szombathelyen a két vasi gárda csap össze a bajnoki pontokért. Ha győznek a zöld-fehérek, átvehetik a vezetést a Celldömölktől.

Lassan a feléhez közeledik az NB/I B Nyugati csoportjának idei küzdelemsorozata. A listát a Celldömölk vezeti, a második helyen pedig az egy mérkőzést elhalasztó, a vesztett pontok tekintetében első helyen álló Haladás tanyázik. A hét végén, Szombathelyen a két vasi gárda csap össze. Ha győznek a zöld-fehérek, ők állhatnak az élre.

Az elmúlt fordulókban igazán kedvezően alakultak az eredmények a szombathelyiek számára: az addig veretlen Celldömölk Pápán botlott, a másik két nagy rivális, a Siófok és a Pécs pedig a mecsekaljai stadionban ikszelt egymással.

A zöld-fehérek - elsősorban kiváló, száz százalékos őszi produkciójuknak köszönhetően - öt győzelemmel, és egy-egy döntetlennel és vereséggel, tizenhat ponttal a tabella második helyén állnak. Vesztett pontok tekintetében azonban a Haladás a legjobb a csoportban.

A kilencedik fordulóban vasárnap délután négy órától a tizenhat pontos Haladás a Rohonci úti stadionban fogadja a tizenhét pontos Celldömölköt.

A zöld-fehérek szerdán délután a Berzsenyi Dániel Főiskola válogatottjával játszottak edzőmeccset. Nos, a Haladás focistái - finoman fogalmazva - nem kápráztatták el teljesítményükkel a szurkolókat. A hét végén a szerdainál lényegesen jobb produkcióval kell előrukkolniuk a szombathelyieknek, ha le akarják győzni vetélytársukat.

A kilencedik játéknapon a tabella harmadik helyezettje, a tizenhat pontos Siófok a csoport egyik leggyengébb alakulatát, a Dorogot fogadja. A Balaton-parti gárda nagy valószínűséggel begyűjti a három bajnoki pontot, s így, ha a Haladás-Celldömölk döntetlenül zárul, akkor piros-feketék kerülnének a tabella élére.

A feljutásra sokak által esélyesnek tartott, ám az utóbbi fordulókban botladozó pécsi csapat vasárnap Százhalombattára látogat. A tizenegy pontos Hévíz a Kaposvárt, az ugyancsak tizenegy pontos Rákospalota pedig a csoport utolsó helyezettjéhez, a Marcalihoz látogat.

Krilov


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!