Szombat vagy vasárnap? Ez itt a kérdés !

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében amennyiben a két mérkőző félnek sikerül megegyezni az időpontváltozásról akár szombaton is meglehet rendezni az NB2 nyitó fordulóját. Ismeretes,hogy az eredetileg augusztus 12.-re tervezett kezdést a Magyarország – Villarreal felkészülési mérkőzés miatt egy nappal későbbre halasztották. A spanyol csapat azonban visszamondta a találkozót ezért a csapatoknak módjukban áll az eredeti időpontban azaz szombaton játszani.

- Felvettem a kapcsolatot az Integrál DAC vezetőivel. - mondta honlapunknak Nagy László a Haladás technikai vezetője. A győri csapat vezetői egy nap türelmet kértek egyeztetnek a szakmai stábbal és utána jelzik,hogy tudják-e teljesíteni kérdésünket mely szerint az eredeti időpontban azaz jövő szombaton játsszuk le a találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!