Jót tett a fejmosás

Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Haladás pénteken este a rákospalotai együttes ellen. A szombathelyiek elsősorban a második félidei aktív és eredményes támadójátékuknak köszönhetik a sikert.

Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Haladás pénteken este a rákospalotai együttes ellen. A szombathelyiek elsősorban a második félidei aktív és eredményes támadójátékuknak köszönhetik a sikert. A zöld-fehéreknél Leandro játszott kiválóan, úgy tűnik, Somfalvit leginkább a bal lábas brazil középpályás tudja pótolni.

Az első félidő kissé álmos játékával természetesen nemcsak a nézők, hanem Keszei Ferenc is elégedetlen volt. A második játékrészre a korábbinál sokkal agresszívabb Haladást láthatott a publikum, így öt perc elteltével már két gólos előnye volt a hazaiaknak.

- Alapos fejmosást tartottam a fiúknak a szünetben, felemeltem a hangom, és aktívabb játékot kértem a csapattól. Úgy éreztem, szép szavakkal most nem lehet felrázni a gárdát - avatott be a kulisszatitkokba Keszei Ferenc.

Az első negyvenöt percben a rákospalotaiak ügyesen tördelték a játékot, Takács Tamás kapujára azonban nem tudtak veszélyt jelenteni.

A vendégeket igencsak meglepte a zöld-fehérek második félidei agresszív játéka, és egy állított szituáció, valamint egy átlövés után csakhamar kétgólos hátrányba kerültek.

A negyvenkilencedik percben Czeglédy beívelése után Juhász öt méterről fejelt a hálóba, majd két perccel később Czeglédy bombája kipattant Czenéről, és Alex gyötörte a kapuba a labdát. Kétségtelen, hogy a vesztes csapat legjobbjának a két gólt kapó Czene Gyula bizonyult. Ha a portás nem véd ilyen jól, akkor bizony súlyos vereséget szenvedett volna a rákospalotai együttes.

- Az első félidőben is voltak a helyzeteink, de ezeket egytől-egyig elpuskáztuk. A második negyvenöt percet ideálisan kezdtük, és a hátralévő időben is sok ziccert dolgoztunk ki a REAC kapuja előtt - mondta a tréner, aki játékosai közül Leandroval volt leginkább elégedett. Mint elmondta: a sérült Somfalvit leginkább a brazil középpályás tudja pótolni.

 A második játékrész közepére teljesen elfáradt a REAC, a fővárosi játékosok erejét a védekezés kötötte le. A vendégek ekkor már durvasággal próbálták megfékezni az ötletesen futballozó szombathelyiek játékát.

A zöld-fehérek győzelmükkel újabb nagy lépést tettek a feljutás eléréséhez.

Rózsa


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!