Halmosi volt a nyerő ember

Kiütéses győzelmet aratott vasárnap este a Haladás a megye második számú NB/I B-s csapata, a Celldömölk ellen. A szombathelyieknél különösen Halmosi villogott, aki a meccsen a négy találata mellett három gólpasszt is számlált.

Kiütéses győzelmet aratott vasárnap este a Haladás a megye második számú NB/I B-s csapata, a Celldömölk ellen. A szombathelyieknél különösen Halmosi villogott, aki a meccsen a négy találata mellett három gólpasszt is számlált.

Keszei Ferenc természetesen elégedett volt tanítványai produkciójával, a tréner öröme azonban mégsem teljes, hiszen Alex, Győri, Kaj és Némethy is megsérült az egyébként sportszerű találkozón.

Kevesen gondolták volna a mérkőzés előtt, hogy a répcelaki kupakudarc után magabiztos győzelmet arat a Haladás az elmúlt fordulókban kiválóan szereplő Celldömölk ellen. A mérkőzés harmadik percében aztán máris megélénkült a zöld-fehér szurkolótábor, hiszen Halmosi buktatásáért tizenegyest ítélt a játékvezető.

- Meglepődtem, amikor Alex állt a labda mögé, hiszen köztudott, hogy a brazil légiós sérülten vállalta a játékot. Nem akartam jelenetet rendezni a pályán, hogy más rúgja a tizenegyest. Sajnos, Alex elvétette a büntetőt, de később helyrehozta a hibáját - elevenítette fel a mérkőzés elejének történéseit Keszei Ferenc, aki a celli vezetés után is biztos volt abban, hogy játékosai a maguk javára fordítják az eredményt.

Kétségtelen, hogy a Haladás lényegesen jobban focizott a Celldömölknél. A vendégek a vezetés megszerzése után igencsak lazán védekeztek, és a bekkek sorozatos hibáit könyörtelenül kihasználták a zöld-fehérek csatárai.
- Furcsán védekezett a Cell, hiszen egy az egyben igyekeztek megfogni támadóinkat. Bebizonyosodott, hogy Alex és Halmosi őrzése megoldhatatlan feladat elé állította a vendégek védőit. Tetszett a csapat játéka, hiszen szinte valamennyi akciónkat gólhelyzettel fejeztünk be - dicsérte játékosait a tréner, aki különösen az elmúlt fordulókban visszafogott teljesítményt nyújtó Halmosival volt elégedett.

- A fiatal játékos hibájából emberhátrányba kerültünk Kaposváron, s mint kiderült, elveszítettük a találkozót. Halmosival sokat beszélgettem az elmúlt napokban, a mérkőzés előtt pedig csak annyit jegyeztem meg neki, hogy remélem, tudja, mivel tartozik a gárdának. Nos, Halmosi nagyszerűen játszott, és produkciójával feledtette a korábbi gyengébb teljesítményeit - értékelt Keszei Ferenc.

A vezetőedző öröme a kiütéses győzelem ellenére sem lehetett felhőtlen, hiszen több játékos is megsérült az összecsapáson. Biztosnak tűnik, hogy Alex húzódása nem jön rendbe szerdára, így a gólerős támadó nem erősítheti a csapatot a Hévíz elleni mérkőzésen.
Némethy, Kaj és Győri kisebb sérülést szenvedett vasárnap, ők azonban várhatóan vállalják a szereplést a szerdai meccsen.

Rózsa


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!