A Nyugat.hu információi szerint tulajdonrészt vásárolna a Szombathelyi Haladást működtető gazdasági társaságból Illés Béla. Úgy tudjuk, a bajnoki rekorder szándékai komolyak.
Illés Béla a Szombathelyi Haladás, a Kispest és az MTK korábbi labdarúgója a jelek szerint nem akar elszakadni a sportágtól. A legtöbb elsőosztályú bajnoki találkozón pályára lépő, sokszoros válogatott focista jelezte, hogy barátaival szerepet vállalna a szombathelyi fociban. A közelmúltban nevét adta egy szombathelyi fociakadémiához, elnöke a Haladásért Alapítványnak, és elvállalta az alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét is, utóbbiról november 30-án dönt a közgyűlés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!