A Magyar Labdarúgó Liga ebben a szezonban is megrendezi az immár hagyományos téli terembajnokságot. A résztvevőkkel kapcsolatban egyelőre annyi bizonyos, hogy az élvonalban szereplő 16 csapat tagja lesz a mezőnynek.
Séllei Árpád, a Haladás Futball Kft. kisebbségi tulajdonosa a nyugat.hu érdeklődésére elmondta, hogy a Szombathelyi Haladás is részt venne a teremtornán (nemcsak ezen, hanem más, színvonalas, Nyugat-dunántúli tornán), de a pontos versenykiírást csak a jövő héten fogják tárgyalni a Magyar Labdarúgó Liga illetékesei. Mint ismeretes, 32 csapat szerepel a második vonalban így arról kevés valószínűséggel lehet szó, hogy mind a 48 profi gárda elinduljon a téli terembajnokságon. A nyugati és a keleti csoport élcsapatai természetesen közöttük a Haladással azonban esélyesek a meghívásra.
A helyszínekkel kapcsolatban egyelőre folynak az egyeztetések, miként a torna további részleteiről játéknapok, televíziós közvetítések - is tárgyalnak. Információink szerint a Savaria Arena nincsen a tervezett házigazdák között, ám a téli megmérettetések helyszínei lehetnek a vidéki városok közül Miskolc, Debrecen és Zalaegerszeg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!