Csütörtökön döntés születhet a Halitól elvett 11 pont sorsáról

Akik döntenek
Az elnökségi ülésre tizenöten kapnak meghívót. A három alelnök: Nemes Ferenc (aki a gazdasági ügyeket intézi), dr. Helmeczy László (ő a jogi ügyekért felelős) és a szakmai ügyekben járatos Dunai Antal (az utolsó edző, aki világeseményre vezette ki a magyar válogatottat, 1996-ban az atlantai olimpián résztvevő nemzeti csapat szövetségi edzője volt a korábbi kiváló újpesti labdarúgó).

Az elnökség tagjai: Fekete Miklós, Ferencz Gábor, Horváth Cs. Attila, Jámbor János, dr. Kovács Péter, Molnár Csaba, Nagy Ferenc, Pál László, dr. Rákóczy István, Scheer Sándor és Szima Gábor, valamint az MLSZ elnöke: Kisteleki István.

Ahhoz, hogy határozatképes legyen a testület, legalább nyolcan ott kell, hogy legyenek a csütörtökön 10 órakor kezdődő ülésen. Az ülés helyszíne az új MLSZ-székház.

Az első sokk
A történet a szeptember 30-án lejátszott Soroksár – Szombathelyi Haladás mérkőzéssel kezdődött, amikor egy sima meccsen 3:0-ra győzött a vasi gárda „dr.” Andorka, Hegyi és Nagy Gábor góljaival. A második félidőben pályára lépett Dallos Gábor, akinek azonban nem volt ott az igazolásai (sportorvosi, egyesületi stb.) között egy úgynevezett kettős igazoláshoz szükséges betétlap – ez még a mérkőzés előtt kiderült, ám a játékvezető pályára engedte lépni a futballistát.

A soroksáriak megóvták a mérkőzést – úgy, hogy az óvásukat egy nem létező (!) paragrafusra alapozták, valamint arra, hogy a játékosnak nincsen játékengedélye.
Egyik érv sem volt helytálló, ennek ellenére október 6-án az MLSZ Versenybizottsága helyt adott az óvásnak: a mérkőzés eredményét megsemmisítette, és a mérkőzés 3 pontját 3:0-ás gólkülönbséggel a soroksáriaknak igazolta.

A második sokk
Október 13-án (pénteken) ugyanez a bizottság megállapította, hogy a BKV Előre ellen és a Celldömölk otthonában is jogosulatlanul szerepelt Dallos Gábor, ezért az ezeken a mérkőzéseken szerzett pontokat elvette, valamint meccsenként újabb 1 büntetőpontot is levont a Szombathelyi Haladástól. Azaz a pályán megszerzett 9 pont elvétele mellett még kettővel toldották meg a példátlanul súlyos büntetést.

A harmadik sokk
A Szombathelyi Haladás természetesen fellebbezett az ítéletek ellen, hiszen a klub ügyvédei meggyőződéssel vallották: érvényes óvás hiányában járt el a Versenybizottság, illetve a mérkőzést követően 5 napos elévülési határidőt ír elő a versenyszabályzat, azaz a BKV Előre és a Celldömölk elleni mérkőzések eredményei ellen hivatalból nem lehetett volna eljárást indítani.

Ám a fellebbviteli bizottság újabb súlyos törvénysértést követett el, hiszen a Soroksár – Haladás mérkőzés óvásának tárgyalására kiírt napon mind a 11 pont sorsáról határozott, és persze nem változtatott az első fokú döntésen.

VLSZ–önkormányzat–Haladás összefogás
Ezután dr. Czeglédy Csaba – a többek között a sportért is felelős szombathelyi alpolgármester – és Dobány Lajos ügyvezető sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem törődnek bele a döntésbe, majd prof. dr. Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke társaságában mintegy másfél órás tárgyaláson vettek részt Kisteleki István irodájában.

A megbeszélések eredményeként az MLSZ első embere kijelentette: a november 30-i elnökségi ülésre személyesen terjeszti be a Szombathelyi Haladás ügyét, ugyanis ő sem szándékos csalásnak, hanem jóhiszeműen elkövetett tévedésnek látja az ügyet, és nem mindegy a szövetségnek, hogy a Szombathelyen 2 éve elkezdett építőmunka milyen irányban halad tovább. (Az MLSZ elnöke belső vizsgálatot is kezdeményezett az ügy pontos feltárása érdekében: ügyviteli mulasztás történt a szövetségben, ugyanis a Haladás által beadott kérelmek közül Dallos Gáborét „elkeverte” egy MLSZ-alkalmazott, így a szombathelyi játékosnak a mai napig nincsen meg a kettős igazoláshoz szükséges betétlapja, ugyanis a szövetség nem fejezte be az átigazolási folyamatot.)

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai
A honi labdarúgás legfőbb szerve megtárgyalja a legutóbbi és a mostani elnökségi ülések közötti eseményeket. Külön kitérnek az MLSZ a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött szerepére.
Az ülés harmadik pontja a 2007-es költségvetés vitára bocsátása. Meghallgatják a válogatott (utánpótlás és felnőtt) csapatok 2006-os évről szóló beszámolóit, valamint szó lesz az idei évben indított tanfolyamok eredményességéről – tájékoztatta a Nyugat.hu-t Kovács István, a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtószolgálatának vezetője.

Az utolsó pont sejtelmes megfogalmazású: „Egyebek”. Mégis ettől várja a legtöbbet Vas megye közvéleménye, ugyanis ebben a pontban szerepel a Szombathelyi Haladás Kft. beadványa, amit Kisteleki István személyesen fog az elnökség elé tárni.

Mulasztás történt
Sok mindenki részéről. A Haladásnál a technikai vezető, Nagy László hibázott – ő le is vonta a konzekvenciát, és elismerve tévedését, lemondott.

Ám a pontlevonó bizottságok sem az MLSZ, sem a játékvezetők tévedéseit, mulasztásait (a játékvezetők részéről ráadásul műhiba történt) nem vették figyelembe, csak a Haladás büntették, egész egyszerűen túlszankcionálták az ügyet, súlyosan büntetve a jóhiszeműen eljáró vasi futballklubot: 11(!) pontot vontak le – a hatályos sporttörvény alapján súlyos fokú gondatlanságnak vagy szándékosságnak kell ahhoz előfordulnia, hogy ilyen mértékű büntetéssel sújtsanak egy egyesületet.

Az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége megváltoztathatja a pontlevonó bizottságok döntéseit. Erkölcsi, jogi, sportemberi lehetősége van rá. Azért, hogy a zöld gyepen, és ne a zöld asztalnál dőljön el az NB II. 2006/2007-es szezonja a Nyugati-csoportban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!