A vezetőség még egy gólerős csatár megszerzésén fáradozik. A két jelölt a székesfehérvári Finta Péter és a gyirmóti Weitner Ádám. Mindkét labdarúgónak szerződése van jelenlegi klubjával.
Finta Péter egyetlen mérkőzésen lépett pályára az élvonalban. A legutóbbi fehérvári tartalékmérkőzésén baloldali védőt játszott. Szerződése a Székesfehérvárnál 2008. június 30-ig szól.
Nagyon szívesen játszanék a Haladásban mondta érdeklődésünkre Weitner Ádám, a Gyirmót támadója. Bízok benne, hogy a Haladással bajnok lehetek. Ugyanakkor az is tény, hogy én itt csak egy harmadik személy vagyok, hiszen élő szerződésem van a Gyirmóttal, és az itteni elnök, hogy finoman mondjam, nem éppen rugalmasan kezeli az ügyemet. El akarok menni Gyirmótról, éppen ezért nagyon bízok benne, hogy egy olyan jó csapatba kerülhetek, mint a Haladás.
A döntés a Haladás szakmai stábjának és elnökének, valamint a fehérvári és gyirmóti elöljáróknak a kezében van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!