Borsi Gergőnek szerződést ajánlott az Integrál DAC labdarúgócsapata. A Szombathelyi Haladás játékosa egy hét alatt két edzőmérkőzésen is pályára lépett. A mutatott produkciója meggyőzte a kék-fehérek szakmai stábját, és úgy döntöttek igényt tartanak Borsira. A focista szombati mérkőzésen góllal, gólpasszal keserítette meg a Győri liga csapat életét.
Borsi holnap költözik Győrbe, és holnap már az első edzésen is készülhet a bajnoki rajtra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!