Az egész találkozón több helyzete volt a Haladás-ifinek, így összességében megérdemelten nyertek Hujberék. A bajnokságot a felnőttekhez hasonlóan március 10-én kezdő U-19-re újabb feladat vár: szombaton Zalaegerszegre mennek, ahol a helyiek mellett a horvát Varteks Varazdin, és a szlovén NK Maribor ellen bizonyíthatnak egy mini-torna keretében.
Szombaton 11:00 órától Ajkán szerepel a Szombathelyi Haladás
futballcsapata
A vasiaknál egyedül Baráth Miklósra nem számíthat Artner Tamás vezetőedző
a bekk egyelőre különedzéseken vesz részt. A Veszprém megyei kisvárosba utazók
névsora: Sipos Gábor, Rózsa Dániel, kapusok Guzmics Richárd, Subicz Gábor,
Balassa Péter, Tóth Péter, Nagy Gábor, Rajos Gábor, Kaj András, Hegyi László,
Finta Péter, Dr. Andorka Péter, Udvari Szabolcs, Schimmer Szabolcs, Imre János,
Sipos Norbert, Mihalecz Péter mezőnyjátékosok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!