Gödörben a Haladás

Nagy csalódást okozott Keszei Ferencnek csapata szombat este nyújtott produkciója.

A szombathelyiek nagyszerűen kezdték az idei bajnokságot: nyolc meccs után tizennégy ponttal a Borsodi Liga ötödik helyén tanyáztak. Azóta a gárda mindössze egy pontot szerzett, öt gólt rúgott és tizenhetet kapott. Keszei Ferenc úgy véli, a csapat hullámvölgybe került, s a jövő héten mindenképpen meg kell találni a gödörből kivezető utat.

-    Nagyon csalódott vagyok a Kispest elleni eredménnyel, a vereség mértékét egyébként túlzottnak tartom. Sajnos, az elmúlt néhány mérkőzés koreográfiája számunkra kedvezőtlenül alakult. A piros-feketék otthonában egy hihetetlen kapushiba után már a harmadik percben hátrányba kerültünk, ezt követően már csak szaladtunk az eredmény után - elevenítette fel a szombat esti meccs eseményeit Keszei Ferenc, aki elsősorban amiatt kesergett, hogy - bár szinte csapata végigtámadott hatvan percet a mérkőzésből - a találkozó első órájában nem sikerült egyenlítenie gárdájának.

-    Úgy érzem, hogy a nagy arányú vereség ellenére nem játszottunk alárendelt szerepet a mérkőzésen. A második gól után esztelenül rohamoztak a fiúk, a Kispest pedig könyörtelenül kihasználta a kínálkozó lehetőségeket. Játékosaim közül sokan nyújtottak rossz teljesítményt, mindössze Filipovics, Némethy és a fiatal Kőrösi rukkolt elő átlagos produkcióval. A korábban sérüléssel bajlódó játékosokon látszott, hogy nincsenek még tökéletes erőállapotban. Nem szabad sokáig keseregni a vesztes meccs miatt, hiszen jövő szombaton az egyre jobb formába lendülő Újpest lesz a vendég a Rohonci úton. Addig pedig mindenféleképpen ki kell keverednünk a gödörből. A Honvéd elleni meccs egyetlen pozitívuma, hogy nem sérült meg senki a keretből, így Flavio Pimen kívül a legjobb összeállításban vehetjük fel a harcot az ÚTE ellen. Reményeim szerint szombaton délután szurkolóink a régi Haladást látják majd a pályán - mondta végül a S.Oliver-Haladás vezetőedzője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!