Illés Béla: Szóba sem került az edzőcsere a Haladásnál

A Haladás remeklését, majd kilátástalan harcát a levont pontokért távolról szemlélő Nemzeti Sport mai számában – természetesen forrás megjelölése nélkül – előrevetíti egy Artner Tamás Csertői Aurél cserét a Szombathelyi Haladás kispadján. Az információt az érintettek cáfolják.

A szombathelyi csapat, lelkes szurkolóinak támogatásával értékes három pontot szerzett Budapesten, s ha áprilisban esetleg visszakapja a levont nyolc pontot, már készülhet az őszi NB I-re. Információink szerint Csertői Aurél irányításával...
(Forrás:NSO.hu)

– Úgy tűnik, a szerzőnek nem volt semmi érdekes témája – mondta érdeklődésünkre Illés Béla. Valami frappáns felütés kellett a cikk végére. Másra nem tudok gondolni. Semmi alapja nincs a leírtaknak, egyszerűen hülyeség. Nekünk, még ha akarnánk sem lenne jogunk ítéletet mondani Artner Tamásról, hiszen csak júliustól leszünk a csapat tulajdonosai.

Természetesen megkerestük Dobány Lajost, a Szombathelyi Haladást működtető gazdasági társaság ügyvezetőjét is.
– A Szombathelyi Haladás a pályán elért eredmények alapján toronymagasan vezeti a bajnokságot. Egyszer kapott ki tizennyolc meccsen – mondta Dobány. Ezt a ragyogó eredményt pedig Artner Tamás irányításával érte el a gárda. Nincs edzőkérdés. Üzenem azoknak, akik zavarkeltéssel akarják megnehezíteni a munkánkat, hogy ez nem fog sikerülni. Ismerem Illés Béla véleményét az ügyről, és éppen ezért azt mondom, egyszer és mindenkorra lezártnak tekintem ezt az ügyet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!