Ismét első a Haladás – a XIX. forduló mérlege

A szombathelyi focicsapat 169 nap után visszakerült arra a helyre, ami megilleti!

2007. október 13-án döntöttek úgy az MLSZ funkcionáriusai, hogy a Haladástól nem csak a Soroksár elleni győzelmét veszik el, hanem még, további két megnyert találkozóért járó hat pontot is. Ráadásul még egy-egy büntetőponttal meg is fejelték a Celldömölk és a BKV Előre elleni győzelmeket, azaz összességében 11 ponttól fosztották meg a zöld-fehéreket.

Ismét első a Szombathelyi Haladás
A vasiak az elsőről a nyolcadik helyre zuhantak. Két forduló múlva már hatodik a gárda, az őszi szezon végén pedig már dobogós. Tavasszal három kört kellett várni, míg a második helyre léphetett fel a csapat. A XIX. forduló után pedig a Haladás néz vissza a mezőnyre! Ehhez két dolognak kellett teljesülnie: győzelem a Celldömölk ellen, és felcsúti botlás Gyirmóton. Mindkettő összejött.

Ez a Celldömölk tökutolsó a bajnokságban?
Tette fel a kérdést mindenki, hiszen az első öt percben akár háromszor is kapuba találhattak volna Venczelék. Úgy lőttek a kék-sárgák… itt álljunk meg egy pillanatra. A celliek mezszíne komolyan dilemma elé állította a szurkolókat. Voltak, akik szerint eredetileg citromsárga a vendégek meze, ám „hagyományos” mosóporral mossák, ezért veszítette el színét. A másik verzió pedig az, hogy alapból ez a szín, ami leginkább az egyik áruház-lánc gazdaságos termékének vanília-pudingjához hasonlít. Szörnyen ronda.

Szóval a kemenesaljaiak tüzeltek mindenhonnan. Főleg Venczel Balázs volt elemében: a 34 NB I-es meccset a háta mögött tudó csatár sokszor tesztelte Rózsát, de nem tudott kapusunk eszén túljárni. Mindenesetre tény: ha a Celldömölk akár fele ilyen jól játszik az elkövetkezendő meccsein, akkor semmi gondjuk nem lesz a bent-maradást illetően.

Tavasszal 2 : 0 lesz a hazai divat?
Ahogy a Mosonmagyaróvár ellen is, úgy a Celldömölk ellen is az első játékrész hajrájában szerezte meg a vezetést a Szombathelyi Haladás. „Dr.” Andorka cselezgetett a celli térfél közepén, és jól látta meg a bal szélre kihúzódó Fintát. Az átadás után már robogott is be a vendégek büntetőterületére, ahol menetrendszerűen érkezett a Finta-beadás, és „Dr.” Andorka a bal sarok felé fejelt. Úgy tűnt, Szép Tamás eléri a labdát, ám nagy hibát követett el: bal oldalára vetődött, de a jobb kezével akarta elütni a játékrészt, így pedig a saját kapuja bal sarkába segítette azt, 1 : 0!

Kettészakadt pálya a II. félidőben
A szünet után ismét a celldömölkiek veszélyeztettek előbb: Venczel szabadrúgása a sorfalról kipattant, ám az ismétlés vészesen csapódott Rózsa kapuja felé – Balassa cséká volt az, aki a gólvonalról a mezőnybe vágta a labdát. Aztán jöttek a Hali-helyzetek, egyik nagyobb volt, mint a másik. „Dr.” Andorka passzát Mihalecz a kapufára bombázta, míg Finta túl hosszan adott a túloldalon érkező gólkirály-jelölthöz, így ez a helyzet is odalett. A 60. perc hozta a találkozó legvitatottabb helyzetét (lásd: Fanyalgásunk rovat), majd Rózsának kellett egy-két távoli lövést hárítania. A 87. percben Mihalecz-Finta összjáték után utóbbi „Dr.” Andorkához passzolt, aki a 11-es ponton kapura fordult, és kilőtte a bal pipát, végérvényesen eldöntve a találkozót! Mihalecz még kihagyott egy ziccert, majd Gyurácz Bálint és Hujber Gábor gyarapította felnőtt-mérkőzéseinek számát.

Mintha hosszában akartak volna játszani a fiúk
„Az idei leggyengébb játék” – mondta a mérkőzés lefújását követően Artner Tamás. Majd a Hali TV-ben meg is cáfolta ezt, hiszen felvételről is látva, hogy mennyi helyzetet hagyott ki a csapat, megállapította, hogy a BKV-meccshez hasonlóan itt is gólokkal kellett volt nyernünk. Feltűnő volt, hogy a széleken milyen remekül kerültek a középpályásaink a vendégvédelem mögé, ám a beadások… Mintha hosszában akartak volna játszani a fiúk, nem pedig keresztben! Mindig hosszú volt, vagy mély, vagy kapu mögé ment.

Rózsa közel 500 nap után ismét védett tétmérkőzésen: a kezdeti bizonytalanságok után magabiztosan hárította a celliek lövéseit. A védelemnek szombaton a megszokottnál több dolga volt: látványosan kisegítették egymást Balassáék, igazi csapatmunka volt az övéké. (Sipos Norbertnek ez volt a második mérkőzése, amelyet végigjátszott.) A legfelforgatottabb rész a középpálya volt: érdekes, hogy Kovács Zsolt beállásával lett igazán stabil ez a társaság. Jól szűrtek Rajossal, Nagy Gabi kikerült jobbra – talán Schimmertől vártunk volna többet, hiszen csereként eddig mindhárom alkalommal maradandót alkotott. Fintát gólpasszai, „Dr.” Andorkát pedig huszonkettedik és huszonharmadik góljai minősítik.

A XIX. forduló további eredményei
Nem volt döntetlen: öt hazai győzelem (Gyirmót – Felcsút 2 : 1, Siófok – Lombard-Pápa 2 : 1, Barcs – Kaposvölgye 2 : 1, Dunaújváros – Integrál 2 : 1, Haladás – Celldömölk 2 : 0) mellett három idegenbeli siker (Hévíz – Soroksár 0 : 3, Balatonlelle – BKV Előre 0 : 4, Budaörs – Mosonmagyaróvár 0 : 2) született. A slágereredménye tehát a 2 : 1 volt, és érdekesség, hogy az idegenben győztes csapatok még a becsületgólt sem engedélyezték a hazaiaknak. 23 gól született, ami 2,88-as mérkőzésenkénti átlagnak felel meg. Ez a forduló több helyütt is nézőcsúcsot hozott: abszolút rekord a Rohonci úti 4.000 néző, de Dunaújvárosban is ezren látogattak ki a meccsre. A fordulót összesen 7.600-an látták a helyszíneken (ez is rekord), ez 950 fős átlagnézőszámot jelent. 4.000 néző az NB I-ben is csak két stadionban volt ezen a hétvégén: a Fáy utcában és Zalaegerszegen.

Alaposan körbeverték egymást az élmezőny tagjai
Már a Haladás-Celldömölk meccse előtt tudni lehetett, hogy a Bodajk FC-Siófok – Lombard találkozó a hazaiak sikerét hozta: 2 : 1-re győztek a Balaton-partiak. A meccset az első félidőben eldöntötték Botos Antal tanítványai: két góllal már elhúztak, ráadásul a vendégek csak egy kiállítást követően tudtak szépíteni.

A Gyirmót – Felcsút találkozót nemes bosszúként lehetne aposztrofálni. A Felcsút – Gyirmót (1 : 2) meccset követően jelentették fel a Fejér megyeiek a győrieket Sánta kapus állítólagos jogosulatlan szereplése miatt. A máig le nem zárult ügy következtében 9 ponttól megfosztották a Gyirmót SE-t, akik nagyon szimpatikusan, a pályán vágtak vissza. Ahogy Hannich Péter fogalmazott a mérkőzés után: „Lúdas Matyi háromszor veri el Döbrögit!” – csak sejtéseink vannak, melyik is lesz a harmadik huszonöt! A felcsútiak veresége azt jelentette, hogy a Szombathelyi Haladás jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést az NB II Nyugati-csoportjában!

„Barcs-rovat”
A szombathelyiek következő ellenfelét adó barcsi gárda ezúttal – a vasiakhoz hasonlóan – megyei derbin vett részt: a Kaposvölgye csapatát fogadták a határvárosiak. Az első játékrészben megszerezték a vezetést a hazaiak, ám a II. félidő elején Kerek révén egyenlíteni tudtak a nagyberkiek. (Horváth Gyula három sárga lap miatt hiányzott a vendégeknél.) Csak hat percig tudták a döntetlent tartani, ugyanis az 55. percben ismét vezetéshez jutott a Barcs. Id. Dárdai Pál tanítványai tovább rohamoztak, de – ahogy mérkőzések óta – most is Strublics József volt a Kaposvölgye VSC legjobbja, így újabb gólt nem lőttek a barcsiak, maradt a 2 : 1. Vaskó gyűjtötte össze a harmadik lapját a vendégeknél, így ő nem léphet pályára Húsvétvasárnap a Haladás elleni mérkőzésen.

Fanyalgásunk
Kovács J. Zoltán, a találkozó kirendelt játékvezetője megsérült, így helyette Gyarmati Tibor fújta a sípot. Többször gondja volt az előnyszabályok megítélésben, illetve talán elnézőbb volt a celliekkel a sárga lapok terén (a vasiaknál Guzmics Richárd és Sipos Norbert kapott lapot – teljesen jogosan), ám partjelzőjével együtt óriást tévedtek a 60. percben. Nagy Gábor, a szezonban nem először remekül ugrott ki, és már a kapust is kicselezte, amikor „valami miatt” megbotlott és mellé lőtt… Az a valami nem más volt, mint Szép Tamás keze, ugyanis – és ezt nagyon sportszerűen elismerti a celldömölki cerberus is – összekoccintotta Nagy Gábor bokáját, ezért botlott meg a Hali 16-osa. Természetesen csodálkozott a játékos, és vitatta a játékvezető ítéletét, de semmi sértőt nem mondott a sporttársra, ennek ellenére villant a sárga lap. Ilyenre képes a magyar játékvezető: egy helyzetnél kétszer is hibázik…

Sajnos ez a harmadik volt Nagynak, így Ő is kénytelen kihagyni a vasárnapi meccset. Sárga lap miatt eddig egyszer nem játszott, az is egy Somogy megyei találkozó volt. A vasiak egyetlen veresége. Ám akkor egy 11 pontjától megfosztott, kicsit megrogyott gárda utazott Somogyba, most pedig egy az élre visszakerülő, egymásért küzdő CSAPAT!

A folyamatosan frissülő "Tabellaparádé" menüpontban mindenre kiterjedő statisztikák között böngészhetnek a Nyugat.hu olvasói!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!