Húsvétvasárnap 20 perc futball is elég volt a győzelemhez

Harmadik tavaszi, idegenbeli mérkőzésén is egy gólt rúgott a Szombathelyi Haladás: a négy mérkőzés óta gólt sem kapó vasiaknak ez az egy találat bőven elegendő volt a három pont begyűjtéséhez.

Remek időjárás, sok szurkoló
Nagyberki nem a világ közepe. Figyelve a statisztikát, 150-200 néző látogat ki a pályára. Azonban az idény első mérkőzésén 1.500-an voltak a Gyirmót ellen. Legalábbis a híradásokban megjelentek szerint.

Nos… amint az ember körbenézett a pályán, azt már látni lehetett, hogy itt csak akkor voltak 1.500-an, ha a pályán is álltak a szurkolók. A főrendező azonban felvilágosított: elírták az adatot. 150-en voltak. Akkor viszont a Húsvétvasárnap csúcsdöntés volt a Kaposvölgye VSC életében, ugyanis 400-an állták körbe a zöld gyepet, ebből kb. 120-an voltak a vasi drukkerek.

Jó is volt a hangulat, fogyott a sör a kora tavaszi szép időben, dalolva-szurkolva szorítottak az Övéikért a szurkolók. Tóth Péter, Rajos Gábor lövésekkel, Mihalecz helyzetecskékkel hívta fel magára a figyelmet – utóbbinak nagyon szurkolunk, hogy megrúgja első tavaszi gólját, hiszen az lesz, ami felszabadítja a gátat, és utána még nagyobb önbizalommal futballozhat. A 43. percben Tóth Péter bombaerős szabadrúgása kipattant Strublicsról: Beciri egy századmásodperccel előbb reagált, mint „Dr.” Andorka, és így szögletre spárgázta a lasztit.

2x10 perc jó játék elegendő volt a három ponthoz
Az első félidő utolsó perceiben, és a második játékrész első harmadában akarta eldönteni a meccset a Haladás – utólag tudjuk, hogy ez sikerült is. Ekkor kapcsolt magasabb fokozatra az Artner-legénység (azért mi igazán tudjuk, hogy van ennél még magasabb is!), és ez elegendő volt az oly’ fontos gól megszerzéséhez.

Néhány percre a Haladás letáborozott a hazaiak térfelén, okosan körbeadogatták a labdát a fiúk, a 16-osnál Kaj passza után Mihaleczhez került a játékszer, róla – szerencsésen – Rajos elé pattant, aki jobbal okosan, laposan a jobb sarokba gurított! Ez volt a középpályás második gólja a szezonban!

Verziók a hátralévő bő fél órára
Idén tavasszal nem igazán szoktunk hozzá, hogy ilyen „korán” megszerezzük a vezetést idegenben… Talán ez volt benne a fiúkban, talán más, de tény: finoman is fogalmazva, ezek után nem erőltette a támadást a Haladás.

A Balassa irányította védelem jól rombolt, ha mégis lövéshez jutottak a hazaiak, akkor pedig Sipos Gábor kitűnő érzékkel hárított. Fontos védéseivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Somogyországból három ponttal távozzon a szombathelyi gárda. Tóth Péter kiválóan játszott – csak egyszer ijesztett rá a szurkolókra, amikor már egy gólos vezetésnél gyengén fejelt meg egy labdát, de Subicz kisegítette a társát. Az egész védelem jelesre vizsgázott, Kovács remekül oldotta meg a beállós posztját, Rajos sokat vállalt, külön dicséret illeti góljáért!

Kaj hozta a sok futásos játékát – hiányzott mellőle Nagy, akivel kiélhették volna kreativitásukat. A csatárok egy órán keresztül küzdöttek, brusztoltak – ezen a vasárnapon nem párosult szerencse a játékukhoz. A két-három kiemelkedő teljesítmény azonban elegendő volt ahhoz, hogy győzzön a Haladás.

A XX. forduló további eredményei
Az előző fordulóhoz hasonlóan most sem volt döntetlen (sőt, az elmúlt négy körben, azaz 32 mérkőzésen mindössze kétszer ikszeltek a csapatok), öt hazai siker mellett (Pápa – Barcs 1:0, Celldömölk – Balatonlelle 3:1, Soroksár – Gyirmót 1:0, Motim – Dunaújváros 1:0, Integrál-DAC – Hévíz 3:0), három idegenbeli győzelem született (Kaposvölgye – Haladás 0:1, BKV – Budaörs 1:2, Felcsút – Siófok 0:1). Hat gárda gólképtelen maradt, így – mint a 18. fordulóban – csak 15 gól született, ami mérkőzésenkénti 1,88-as átlagnak felel meg.

Szörnyen kevesen, mindössze 3.750-en látták a forduló nyolc mérkőzését. A licence-kérelmét az NB I-re beadó Felcsúton 700-an (idei rekord…), Pápán pedig 800-an voltak meccsen. Ha összeadjuk a kettőt, akkor megkapjuk, hogy mennyiek voltak a legkevesebben a Rohonci úton… 469 néző volt a Húsvéthétvégi találkozókon átlagban.

Gyenge szériában van a Felcsút
Egymást követően négy rangadót kell és kellett vívnia a Felcsútnak: Gyirmóton kikaptak 2:1, most pedig otthon véreztek el a Siófokkal szemben. Barcsra mennek a 21. fordulóban, a jövő hétvégén pedig a Haladást fogadják. Ezek után könnyű meccseik következnek, de eddig még csak egy pontot szereztek a tavaszi éles derbiken. (A 16. fordulóban: Pápa – Felcsút 1:1.)

A DAC könnyedén gyűjtötte be a pontokat a kiesés felé óriási sebességgel zuhanó Hévízzel szemben, míg a Mosonmagyaróvár legyőzte, és egy pontra megközelítette a Dunaújvárost.

A Celldömölk végre-valahára megszerezte első tavaszi győzelmét: közvetlen riválisukat, a Balatonlellét gyűrték le 3 : 1-re. Jelenleg tíz pont a hátrányuk a még bent maradást jelentő 13. helyhez képest – számukra is fontos, hogy mihamarabb döntés szülessen a Haladás Sport Állandó Választott Bizottság előtt fekvő ügyében, ugyanis a Soroksár Hali elleni megállapított eredményének köszönhetően 24 pontos. Azaz, egy Szombathelyre nézve kedvező döntés esetén a másik vasi csapatnak is könnyebb lenne a dolga…

A Budaörs megnyerte harmadik idegenbeli meccsét is tavasszal: ezúttal a közlekedésiek otthonából távoztak három ponttal. A másik pesti találkozón a Soroksár egy góllal verte meg a Gyirmótot.

„Barcs-rovat”
Mint azt már hű olvasóink tudják: idén a Barcs adja a Haladás soron következő ellenfelét, ezért is foglalkozunk többet id. Dárdai Pál legénységével. A somogyiak ezúttal Pápára látogattak, és csak egy perc választotta el őket a pontszerzéstől: a hazaiak Fabinho 89. percben lőtt találatával tudtak 1 : 0 –ra győzni. A hazaiak 0 : 0-nál egy lesgólt is elértek, tehát többet tettek a győzelemért. A játék képe alapján talán először választotta rossz taktikát Dárdai-mester: egy pontért mentek Pápára, ezért nem sikerült egyet sem szerezni.

Fanyalgásunk
A hétvégi találkozó játékvezetője Gergely Sándor nem olvasta el a mérkőzés előtti jegyzőkönyvet, melyben a technikai vezetők már megállapodtak: a Kaposvölgye szürkében, a Haladás zöldben játssza le a mérkőzést. Ugyanis a sporik búzakékben futottak ki, és nem bandukoltak vissza az öltözőbe, így csak a szünetben cseréltek dreszt.

Sárga volt ekkortól a mezük, de Gergely sporttársnak ebből a színből ennyi elég is volt: nem vette elő a fegyelmezés eszközét egész mérkőzésen! Ő úgy érezte, engedi a kemény, férfias játékot – igaza is volt, nem fújta szét a meccset, következetesen és jól ítélt.
Talán egy hibája volt: az 54. percben, nem sokkal a Hali vezető gólja előtt „Dr.” Andorka vett át egy labdát a 16-oson belül, érkezett Vinicius: a Hali 10-ese elesett, a labdát pedig felszedte Strublics. Nos, ha nem volt szabálytalan a brazil védő mozdulata, akkor bizony hazaadta a labdát, tehát közvetett szabadrúgás járt volna. Ha pedig szabálytalan volt, akkor tizi… Spongyát rá!

Hét pont a Hali előnye – hiába szerzett a zöld gyepen tizennyolccal többet!
Schimmer, Sipos Norbert és Mihalecz Péter játszhat majd úgy a Pápa elleni derbin, hogy egy esetleges sárga lap azt jelentené:Felcsútra csak a szurkolókkal utazhat. De ennyire ne szaladjunk előre: 2007. április 14-én ugyanis először látogat Bíró Péter – jelenleg Pápán állomásozó - zsoldos-csapata Szombathelyre, azok után, hogy 2004 júliusában megkísérelte eltörölni a vasi megyeszékhelyet a honi labdarúgás térképéről.

Ez nem sikerült, azóta három pert (a játékosok ügyében az MLSZ, majd a polgári bíróság is őt marasztalta el, a „székhely-áthelyezés” miatt pedig az általa indított kártérítési perben is koppant) és egy fontos találkozót (2006. 09. 16.: Lombard Pápa – Haladás 0:1) veszített el. Szombaton következik ennek a meccsnek a visszavágója: az erre való felkészülés jegyében kell eltelnie a hátralévő pár napnak!

A 20. fordulót követő legfrissebb statisztikai adatokat megtalálják a Tabellaparádé menüpontunkban!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!