Nincs edzőkérdés a Haladásnál

"Be kell látnunk, hogy most már igenis a bentmaradásért kell harcolnunk" - mondja Sákovics Péter, a Haladás szakmai igazgatója.

- Az elkövetkező két hétben négy tétmeccset játszunk, így az idő rövidsége miatt nem lenne értelme az edzőváltásnak - válaszolta érdeklődésünkre Sákovics Péter, aki Keszei Ferenccel együtt azon fáradozik, hogy felrázza a csapatot a Győr elleni, kulcsfontosságú mérkőzésre.

Keszei Ferenc, a Haladas vezetőedzője- Szombaton a Győrt fogadjuk, szerdán a REAC ellen kupameccsen lépünk pályára, a jövő hét végén a Hungária körúton vendégeskedünk, a következő szerdán pedig a ZTE jön hozzánk. A sorozatmeccsek szünetében az új edzőnek annyi ideje lenne, hogy megtanulja a játékosok neveit - így Sákovics Péter, aki nagyon csalódott volt a gárda Fáy utcában nyújtott teljesítménye miatt.

- Az NB/I B-ben nyújtott vidéki produkcióink jutottak eszembe szerda délután. Egy gyáva, szárnyaszegett csapatot láttam az első félidőben. A futballisták nem vállalták fel a támadójátékot, csak Japa hozott új színt a csapatba. Aztán az is érthetetlen, hogy miért kapunk minden meccsen állított szituációk után gólt. Be kell látnunk, hogy most már igenis a bentmaradásért kell harcolnunk, és célunk eléréséhez bizony igencsak meg kell erősítenünk a téli átigazolási időszakban a játékoskeretet - mondta a szakmai igazgató.

- Az elmúlt mérkőzéseken bebizonyosodott, hogy a keretünk nem olyan erős, hogy több kulcsjátékos hiányát elviselje. Ha nem áll össze a legjobb kezdő-tizenegy, akkor felborul a hadrend, és sorra szenvedjük a vereségeket. Úgy tűnik, a második körre tervezett tizenegy pontot már nem tudjuk teljesíteni. Mindenesetre remélem, hogy a téli szünetig nem szakadunk le a középmezőnytől. Ehhez persze a Győrt mindenféleképpen le kell győznünk - fogalmazott végül a szakmai igazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!