Meg kell szakítani a sorozatot! Győzni kell Győrben 11 év után!

A régióközpontban játszott az utóbbi évtizedben az ETO-val, az Integrál-DAC-cal és a Gyirmóttal is a Haladás – de győzni legutoljára majd’ 11 éve sikerült.

A 24. forduló a 24. fontos meccset jelenti
Ez a bajnokság már csak ilyen… Az első forduló azért volt fontos, hogy jól induljunk, a második azért, mert az volt az első idegenbeli meccs… És lehetne folytatni a sort. Amikor egy picit meg lehetett volna nyugodni – a 8. forduló, azaz a Soroksár-meccs után (ekkor 7 győzelem és 1 iksz állt a csapat neve mellett) – akkor robbant a bomba, és elkezdődött a Haladás idei kálváriája. Minden évben kijut valami… Az őszt a harmadik helyen zárták a zöld-fehérek – úgy, hogy ekkor már 11, pályán megszerzett pontjától jogerősen megfosztották a szombathelyieket. Aztán mikor a Gyirmót megverte a Felcsútot, akkor a táblázat legfelső fokára ugrott ismét a Haladás.

A Siófok tapad a szombathelyiekre
A Felcsútot tehát elkerülte a Haladás, ám a Balaton-partiak rátapadtak a vasiakra: a legutóbbi öt meccsüket megnyerték, és – a szombathelyiek felcsúti veresége miatt – csak rosszabb gólarányuknak, illetve kevesebb győzelmüknek köszönhetően, de azonos pontszámmal állnak, mint az Artner-legények. Nagyon nehéz helyzetben vannak a Haladás futballistái: mintha egy Forma-1-es versenyről lenne szó. Első helyen van a Hali, de idegőrlő, hogy állandóan hátra kell nézegetni, és nem lehet egy picit sem pihenni. Mindegyik mérkőzésen győzelmi kényszerben lép pályára a csapat, és ez bizony meg is látszik a játékon: az őszihez képest lassabb, körülményesebb, türelmetlenebb.

Jól sikerült a munka a héten
Tudja ezt a stáb is, élen Artner Tamással. Aki már annak is örül, hogy most nem kell sérüléssel, vagy eltiltással foglalkoznia: csak a régóta maródi Baráth Miklós az, aki nem lehet ott a többiekkel. A társaság elvégezte a hétre tervezett munkát, jó hangulatban tudtunk dolgozni – mondta a Nyugat.hu-nak a vezetőedző. Edzett már Finta Péter is – Ő húzódással bajlódott, ezért nem játszhatott Felcsúton és a Soroksár ellen – egyelőre a padon fog ülni. A gyirmótiak három támadóval rohamoznak hazai pályán – kétszer is láttam őket a tavasz során – azaz sikerült őket feltérképezni. Jó gárda a szombati ellenfelünk, de nekünk egyetlen célunk van: a három pont megszerzése – tért rá a 24. forduló rangadójára Artner Tamás. Bízunk abban, hogy ismét nagy számban kísérnek el bennünket lelkes szurkolóink – azt nem ígérhetem, hogy parádés játékot mutatunk: most csak és kizárólag a győzelem számít.

A mérkőzés legfontosabb paraméterei
Ebben a bajnokságban még nem játszott ilyen időpontban a Haladás: 19:30 a mérkőzés kezdete. A szombati napra esőt, élénk szelet és 18-22 °C-ot jósolnak a meteorológusok. A mérkőzés játékvezetője Solymosi Péter lesz, segítői Lémon Oszkár és Takács Gábor. A bíró idén másodszor fúj Haladás-mérkőzésen: ő működött közre a Felcsút elleni hazai derbin. A játékvezető-ellenőr a múlt héten Szombathelyen közreműködő Molnár László lesz.

Egy kis történelem
Nem nyúlik hosszúra, hiszen csak 1993-ban alapították a kék-sárga együttest. A 2005/2006-os bajnoki évadban Gyirmóton 1 : 0-ra győztek a hazaiak, míg a Rohonci úton 4 : 1-re. (A Haladás gólját Babati Ferenc szerezte.) Tavaly ősszel Hegyi, Rajos és „Dr.” Andorka góljaival 3 : 0-ra a Haladás győzött – itt az ideje a folytatásnak.

Szurkolók? Jöjjenek nyugodtan!
Nyilatkozta a Gyirmót SE elnök-tulajdonosa, Horváth Ernő. A sportvezető a Haladasfc.hu-nak elmondta, hogy az ő filozófiája szerint a sport, és a labdarúgás a szurkolókért van: „Jöjjenek minél többen! Külön bejárat, külön szektor jár a vendég-drukkereknek. Nagy szeretettel várjuk őket – szurkoljanak a csapatuknak, győzzön a jobb!” A gyirmótiak ezerötszáz fradistát fogadtak Magyar Kupa-találkozón – tehát a kulturált körülményekre nem lehet majd panasz – ahogy az nagy ígérgetések ellenére volt az Felcsúton… Apropó, Felcsút! A gyirmótiak 9 pontja bánja a Fejér megyeiek feljelentését – Horváth Ernő azt várja, hogy a Haladás pozitív elbírálásban részesüljön a Sport Állandó Választott Bírósága előtt, és ebben az esetben ők is ezt az utat fogják bejárni.

A XXIV. forduló további párosításai
Szombaton hat találkozóra kerül sor: fél 6-kor kezdődik az általunk leginkább figyelt Siófok (2.) – Barcs (4.) meccs. Talán nem túlzás: az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat bele a Celldömölk (14.) – ehhez le kell győznie a tavasszal kiválóan szereplő Mosonmagyaróvárt (8.). A Soroksár (11.) győzelmével megerősítheti pozícióját a középmezőny végén: ellenfele a Balatonlelle (16.) lesz. A Lombard-Pápa (6.) a Dunaújvárost (5.) fogadja, a Hali-meccsel egy időben a Budaörs (13.) látogat Felcsútra (3.).

Vasárnap 17:30 a kezdési időpont: Kaposvölgye (10.) – Integrál-DAC (7.), és BKV Előre (12.) – Hévíz (15.).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!