Győzelmével megszilárdíthatja vezető pozícióját a Haladás

A 25. forduló rangadóján a szombathelyiek a Bodajk FC-Siófok gárdáját fogadják.

Az őszi egyetlen vereség
2006 októberének második hete a legrosszabb periódus volt a Haladás számára az idei szezonban. A Zalaegerszeg kérésének eleget téve edzőmérkőzésre utazott a szomszédos megyeszékhelyre az Artner-csapat, és 6:1-es vereséget szenvedett.
Pénteken, 13-án pedig az az MLSZ-határozat vált jogerőssé, ami alapján összesen 11 ponttól fosztották meg a szombathelyieket. Ezzel azonban nem ért véget ennek a szörnyű hétnek a megpróbáltatás-sorozata: a bajnokság 10. fordulójában a csapat elszenvedte első vereségét, hiszen az ex-szombathelyi Kozmor Ákos két találatával 2 : 0-ra győzött a Bodajk FC-Siófok a vasiak ellen.

Hihetetlen győzelmi kényszer
Október elejétől a mai napig már hét hónap telt el, és azóta az összes bajnokin győzelmi kényszerben lép pályára a Szombathelyi Haladás. Ez elképesztő idegi terhelést jelent – eddig azonban remekül küzdött meg ezzel a szakmai stáb, és a játékosok is.

Érdekesség, hogy az elmúlt fordulóban a pálya kritikus állapota miatt nem tudott győzni a Haladás, mégis pontelőnyt szerzett. A siófokiak vereségével és a gyirmóti ikszel – ha csak egy pontocskával is – de már nem csak a győzelmeket és a gólarányt számítva van fórban a Szombathely. Tulajdonképpen teljesen egyszerű a képlet: ha az összes mérkőzést megnyerik Kajék, akkor biztosan NB I-es a Haladás. De foglalkozzunk csak szépen sorjában a meccsekkel: legelőbb a Bodajk FC-Siófok jön a Rohonci útra.

Jó csapat az ellenfél
A Sándor Károly Akadémiáról kikerülő, de az MTK-ba be nem férő játékosok alkotják a Balaton-partiak keretét, megtűzdelve egy-két rutinos futballistával. Jók a mutatóik, de természetesen mindenben a Haladás mögött vannak.

Tavasszal hatszor győztek (otthon a Celldömölköt 3:0-ra, a Lombardot 2:1-re, a Soroksárt 2 : 0-ra verték, idegenben 1:0-ra győztek Felcsúton, 2:1-re Gyirmóton és 1:0-ra Hévízen), egyszer ikszeltek (a BKV Előre ellen idegenben 2:2 lett az eredmény), és kétszer kikaptak (Nagyberkiben 1:0-ra, és a Barcstól otthon 2:1-re).

Nincsen jó szériában a BFC-Siófok
A legutóbbi négy meccsükön nem mutattak jó formát Botos Antal tanítványai. A Soroksárt az utolsó öt percben rúgott gólokkal verték meg 2:0-ra, Gyirmóton pedig egy vitatott szituáció után megítélt 11-essel egyenlítettek, majd szerezték meg a győztes gólt.
A bajnokságból kilógó Hévíz otthonában vért izzadva 1:0-ra nyertek, míg legutóbb otthon kaptak ki a Barcstól 2:1-re. Ráadásul ezen a mérkőzésen a kiállítás sorsára jutott Fülöp Zoltán, és Miklósvári János, azaz ők nem játszhatnak a rangadón. Előbbi a vendégek legeredményesebb tavaszi játékosa, hiszen háromszor talált az aktuális ellenfelek hálójába.

Egy kis történelem
Tavaly előtt még nem létezett a Bodajk FC-Siófok, tavalyelőtt már nem volt Siófoki FC. A magyarországi viszonyok azonban lehetővé tették, hogy az NB II-es joggal rendelkező Bodajk Siófokra költözzön, így Bodajknak lett stadionja, Siófoknak pedig csapata.

A 2005/2006-os bajnokságban a vasiak a hatodik, a BFC-Siófok a hetedik helyen végzett – a szombathelyiek mindkétszer győztek (1 : 0 és 3 : 1). A Lombard-időszakban 2 : 0-ra és 4 : 0-ra győzött a Balaton FC, előtte 2000/2001-ben az NB I/B-ben 0 : 0 és 4 : 2-es Hali-siker volt az eredmény. Utóbbi találkozót Kaj András és Tóth Péter is végigjátszotta, ráadásul utóbbi góllal is észrevetette magát. Szombathely és Siófok az NB I-ben 24-szer csapott össze, a mérleg a Haladás szempontjából: 24 7 7 10 25 : 35.

A mérkőzés legfőbb paraméterei
Talán az első az, hogy Vas megye három legnagyobb, legnevesebb és legnépszerűbb csapata közül nem kényszerülnek választani a nézők, hiszen a Lami-Véd-Körmend – Falco KC Szombathely kosárlabda-elődöntő nem az eredetileg kijelölt szombati napon, 18:00 órai kezdettel lesz, hanem egy nappal később, május 13-án.

A futballrangadóra szombaton, 19:00 órakor kerül sor, 20°C körüli jó időben, bár a zivatar lehetősége sem lehet kizárni. A mérkőzést az a Bede Ferenc vezeti, aki a szombati rangadóra a Magyar Kupa döntőjével hangolt...

Finta fogja pótolni a hiányzó „dr.” Andorkát
Már az elmúlt két hét is remekül sikerült a szombathelyieknél. Igaz, most nem fog játszani Andorka Peti – de a csapatot így is képesnek tartom a győzelemre – nyilatkozta a Nyugat.hu-nak Artner Tamás.
A szakvezető elmondta, hogy a jó csapatnak tartja az éppen a Balaton-partján játszó MTK-fiókcsapatot, hiszen pesti iskolán nevelkedtek, azaz játszani akarják a futballt. „Eddig a szezonban ez kedvezett leginkább a mi stílusunknak” – hiszen a bunkerfutball ellen leginkább türelemmel kell operálni. Türelem kell játékosaim és a közönség részéről is.

A kezdőcsapatban egy változás van a Gyirmóton vízilabdázóhoz képest – Finta Péter került be a szombati tizenegybe.

A XXV. forduló további párosításai
Szombaton csak a Haladás mérkőzése kezdődik 19:00 órakor, a többi öt találkozónak már fél 6-kor nekikezdenek: a Hévíz (15.) a Barcsot (4.) fogadja. A Budaörs (13.) – Soroksár (11.) budapesti derbin egy iksz azt jelentheti, hogy mindkét csapat közel kerül legfőbb célkitűzéséhez, a bentmaradáshoz. Az otthonában kifejezetten erős Dunaújváros (6.) a Felcsút SE-t (3.) látja vendégül, míg az Integrál-DAC (7.) a Lombard FC-Pápa ellen (5.) mutathatja meg, hogy van tartása a győrieknek. Mosonmagyaróvárra (8.) az idegenben halvány Kaposvölgye (10.) látogat. Vasárnapra két meccs marad: ha nem győzi le a 16. Balatonlelle a 9. Gyirmótot, (és a Budaörs megszerzi a három pontot a Soroksár ellenében) akkor matematikailag is kiesett. A BKV Előre (12.) otthonában pedig csakis a győzelemre játszhat a Celldömölk (14.) – hiszen csak így tarthatják életben a bentmaradás reményét Manganelliék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!