Nagy László mesterhármast ért el az ausztriai Ruszton megrendezett edzőmeccsen.
Szentes Lázár az első játékrészben a Kurucsai, - Kaj, Nagy Gábor, Horváth Tibor, Czeglédy, - Németh Tamás, Horváth András, Japa, Tóth Péter, - Nagy László, Lukács összeállítású csapatot küldte pénteken a pályára, amely a mérkőzés elején gyorsan hátrányba került. A zöld-fehérek gyorsan felocsúdtak, és Nagy László mesterhármasával még az első játékrészben megfordították az eredményt. Szünet után pályára lépett Sipos Norbert, Zsidai és Andorka is. A félidő közepén Lukács Tihamér növelte a S.Oliver-Haladás előnyét, a lefújás előtt nem sokkal szépítettek az osztrákok. A Haladás szombaton délelőtt is pályára lép: tizenegy órától a Rohonci úti stadionban a Bük lesz az ellenfél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.