Ősszel megkezdi működését az Illés Béla Futballakadémia

Négy lépcsőben történt meg a labdarúgó-palánták kiválasztása: háromszor Szombathelyen, egyszer pedig Veszprémben volt válogató.

Jó egy éve Horváth Sándor és Artner Tamás arról beszélgették, milyen lépéseket lehetne a Haladás utánpótlásának továbbfejlődése szempontjából tenni. Hiszen a 14.-15. életévüket betöltő fiatal focistákat elszipkázták a tehetősebb, elsősorban pesti klubok.

Legyen akadémia!
Évek óta ennek az „elvándorlásnak” issza a levét a Haladás VSE. Ezt a folyamatot egy módon lehet megállítani: akadémiát kell helyben létrehozni. Mivel a legtehetségesebbek elkerültek Szombathelyről, a Savaria Szakközépiskolából nem érkezett megfelelő játékos-anyag az U-17-hez, majd az U-19-hez. Horváth Sándor és Artner Tamás elve az volt, hogy minőségi képzést kell adni a gyerekeknek, meg kell tartani a tehetséges játékosokat, és meg kell nézni, ki az, aki alkalmas arra, hogy Szombathelyre hozhassák.

Mi legyen a helyszín?
Az ötlet – ismét – Horváth Sándoré. Ő érzett rá arra, hogy a Hermann Ottó Szakközépiskolában minden adott: az iskola, a kollégium – no, és itt van hely a futballpályák kialakítására. Beer Mihály, a középiskola igazgatója mindenben partner volt, és Dr. Czeglédy Csabával, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármesterével és Dr. Nagy Tibor aljegyzővel, valamint Gyimesi Csaba vállalkozóval elkezdték megteremteni a feltételeket. Eközben Artner Tamás felkereste Illés Bélát, aki rövid gondolkodási idő, valamint üzlettársaival történt megbeszélés után a nevét, és a Halmill Team Tanácsadó Kft. támogatását adta az akadémiához.

OLLÉ-program? Na, arra várhatunk…
Az MLSZ nagy dirrel-dúrral beharangozott pályaépítési programjából idén már az égvilágon semmi nem lesz, így Illés Béláék, azaz a Halmill Team Tanácsadó Kft. bevállalta a pályaépítést: július közepéig elkészül egy gyeptéglás, nagy méretű pálya, egy 45x60 méteres edzőterület és októberig egy villanyvilágítással ellátott nagyméretű műfüves pálya. A cég vállalta a kollégiumi szobák felújítását is: a Raiffeisen Bankkal karöltve összességében 150 millió Ft-ot költve az infrastrukturális beruházásokra.

A játékosok kiválasztása
Négy lépcsőben történt meg a labdarúgó-palánták kiválasztása: háromszor Szombathelyen, egyszer pedig Veszprémben volt válogató. A megjelent közel 200 gyerekből a futballtudás, az iskolai eredmény és a fizikai adottságok alapján választották ki az első év tanulóit. Illés Béla személyesen ment el minden gyermekhez és szüleihez – a szerződéskötés tehát ilyen családias körben történt meg.

Szakmai program
A 2007/2008-as tanévtől kezdve kidolgozásra került a négy éves szakmai program – mind pedagógiai, mind szakmai, mind fizikai szempontok alapján. A munkát Rugovics Vendel készítette. Az Illés Béla Futballakadémia „A” csapatával Nagy József és Simon Attila edzők, míg a „B” csapattal Catalin Azoitei és Bakos Roland edzők foglalkoznak. Orbán Attila személyében erőnléti edző lesz a játékosok mellett, de külön atlétikai tréner, masszőr és pszichológus is lesz az akadémián.

Miért jobb?
Miért jobb, mint mondjuk a Sándor Károly Akadémia, amiről a hazai sajtó ódákat zeng? Az Illés Béla Futballakadémia nem lesz „belterjes”, az itt tanulók más és több gyerekkel is érintkeznek, nem válik egy idő után teljesen sablonossá az iskola. A gimnáziumi osztályban kiemelt óraszámban tanulnak a fiúk idegen nyelvet és számítástechnikát, természetesen az érettségi tantárgyak mellett. Az Akadémia állja a teljes felszerelést, minden játékos HVSE-szerződéssel rendelkezik.

Ez a jövő!
A 2007/2008-as évtől a Lurkó-HVSE-Illés Béla Futballakadémia egymásra épülésével elkezdődik a jövő a Szombathelyi labdarúgásban. Kőkeményen, következetesen foglalkoznak a szakemberek az ifjú labdarúgókkal, akik – előfordulhat – adják majd az U-17, és az U-19 gerincét. A legmagasabb szintű képzésben részesülnek, és ha a nemzetközi kapcsolatok kiépítése sikerül, akkor folyamatosan tesztelhetik a szombathelyi akadémia tanulóit a hasonló korú szerb, osztrák és horvát srácokkal. A felkészülés július 15-én kezdődik meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!