Polgármesteri találkozó

Szerda délelőtt Szombathely polgármestere fogadta a S.Oliver-Haladás csapatát és klubvezetőit.

A találkozón - amelyen több képviselő is részt vett - Szabó Gábor polgármester hangsúlyozta: a városnak szüksége van a csapatra, és a csapatnak is szüksége van a városra. A polgármester úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint sikerült kellőképpen megerősíteni a zöld-fehér gárdát a téli átigazolási időszakban, és az edzőváltás is jó hatással lesz az együttes szereplésére.

A fejeseket ábrázolóhoz megy felírat: Szabó Gábor polgármester, Szegner Zsolt ügyvezető igazgató, László Győző városi képviselő. Csütörtökön a közgyűlés megtárgyalja a város 2002. évi költségvetését, amelyben szerepel egy ötvenmillió forintos támogatás a futball kft. részére. A találkozón résztvevő ellenzéki városatyák úgy nyilatkoztak, hogy a futballt nem tartják politikai tényezőnek, sejtetve ezzel azt, hogy a közgyűlésen nem vétózzák meg a Haladás támogatását.

Az egyeztetésen Szegner Zsolt, a S.Oliver-Haladás ügyvezető igazgatója köszönetet mondott a város vezetőinek a támogatásért, s megígérte: a csapat mindent megtesz azért, hogy a gárda jövőre is az első osztályban szerepeljen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!