Három idegenbeli meccs után újra itthon játszik a Haladás

Ismét a Rohonci úton lép pályára tétmérkőzésen a Haladás. A vasi csapatnak továbbra is csak akkor van esélye a feljutásra, ha megnyeri a hátralévő három mérkőzését.

Már kiestek a vendégek
Ősszel a 12 találkozón mindössze egy pontot gyűjtött a balatonlellei gárda: ezt még a 16. fordulóban, hiszen Dunaújvárosban játszottak 1 : 1-et. Az azóta eltelt tizenegy hét 11 vereséget jelentett számukra, 7 rúgott és 34 kapott góllal. Idegenben még nem szereztek győzelmet a teljes bajnokság során: tízszer kaptak ki, és háromszor sikerült egy pontot szerezniük (az említett újvárosi meccsen kívül Nagyberkiben és a Sport utcában, a BKV Előre ellen).

Az esélytelenek nyugalmával
Abszolút felszabadultan játszhatnak a vendégek, hiszen már fordulókkal ezelőtt elbúcsúztak a másodosztálytól. (Persze ez még nem biztos: a legfőbb kérdés az, hogy az NB III bajnokai közül mindenki vállalja-e az indulást a 2007/2008-as bajnokság másodosztályában.) Legutóbb csak 2 : 1-re kaptak ki a Barcstól, ám előtte 5 : 1-re Siófokon, 4 : 0-ra a Gyirmóttól. Nincsen veszítenivalójuk, bátran futballozhatnak – így a Haladásnak akkor lehet nehéz dolga, ha az első negyedórában nem sikerülne gólt lőni.

Változások a kezdőcsapatban
Guzmics Richárd az U-21-es válogatottal Fehéroroszországban vendégszerepel, de mellette Sipos Norbertre sem számíthat a vezetőedző: a balszélső Hévízen gyűjtötte be harmadik sárga lapját, így automatikusan ki kell hagynia ezt a meccset.
Artner Tamás a Nyugat.hu-nak elmondta: az edzésmunka alapján változtatások mellett döntött, így a két Szabolcs: Udvari és Schimmer is bekerültek a kezdőcsapatba. Támadóbb felfogásban lép majd pályára a vasárnapi Haladás, ezért játszik csak egy belső középpályással a gárda.

Egy kis történelem
Persze ilyenkor mindenkinek kapásból az őszi, Balatonlelle – Haladás mérkőzés ugrik be, amikor Kaj és Balassa kiállítása után 1 : 1-re tudta hozni a találkozót a kilenc emberrel küzdő vasi zöld-fehér egylet. (Kaj András szerelése – amiért Világi kiállította – azóta a játékvezetői oktatások egyik alapfilmje – kár, hogy ebből mindenki profitált: az akkori Balatonlelle és a filmet megnéző sporik, csak a szenvedő fél: a Szombathelyi Haladás nem…)

A 2006/2007-es évben is összecsapott egymással a két együttes: Lellén 2 : 0-ra a hazaiak nyertek, míg a Rohonci úton a csapatkapitány, Balassa Péter és a „Haladás Chuck Norris-a”, Babati Ferenc góljával volt ugyanez az eredmény.

A mérkőzés legfontosabb paraméterei
A vasárnap, 18:00 órakor kezdődő találkozón Oláh Gábor fújja majd a sípot – ő vezette a Soroksár elleni hazai mérkőzést is. 23 °C körüli lesz a hőmérséklet, de a meteorológusok záporral vagy zivatarral is ijesztgetik a szabadba vágyókat.

A XXVIII. forduló további mérkőzései
A Siófok – Dunaújváros találkozóval már megkezdődött a 28. kör: a hazaiak 2 : 0-ra lelépték a kapura semmi veszélyt nem jelentő Szepessy-legénységet. A családias hangulatban, 300 néző előtt megrendezett találkozón Gajda és Ladóczki góljaival nyertek a Balaton-partiak. Az összes többi mérkőzés kezdési időpontja: vasárnap, 18:00 óra. Barcsra (3.) látogat a Budaörs (13.) – amennyiben győznek a vendégek, jövőre biztosan másodosztályúak. A Celldömölk (14.) Pápára (5.) kirándul: a szomszédvári találkozón eldőlhet végleg (persze a Barcs-Budaörs mérkőzéstől is függően), hogy búcsúzik-e az NB II-től a gyönge szezont produkáló kemenesaljai együttes. A szurkolói által feltüzelt BKV Előre (11.) a ma második helyre szoruló felcsúti sporttelepre megy. A Soroksár (12.) a Motim (9.) ellen játszik, míg a győri rangadóra Gyirmóton kerül sor: a hetedik hazaiak fogadják a 8. helyen álló Integrál-DAC-ot. A Kaposvölgye (10.) a Hévíz (15.) ellen bizonyíthatja, hogy a múlt heti celli 0 : 3 csak kisiklás volt a somogyiak részéről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!