A www.haladasfc.hu fórumán többen érdeklődtek, hogy a Hali átvette-e a hivatalosan neki járó bajnoki ezüstérmeket.
Hétfőn délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesei átadták az NB II Nyugati csoportjában elért második helyünkért járó ezüstérmeket és kupát - mondta honlapunknak Vörös Csaba a csapat szakmai igazgatója. A játékosok, amikor visszatérnek pihenőjükről, megkapják ezeket.
Mint ismeretes: a szurkolók a dunaújvárosi mérkőzés lefújását követően aranyérmet adtak kedvenceiknek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!