Három hiányzó a Király Kupán!

A Szombathelyi Haladás futballcsapata a szombati Király Kupán első osztályú gárdák ellen mutathatja meg, hogy tavaly nem véletlenül szerezte a legtöbb pontot, a legtöbb győzelmet és rúgta a legtöbb gólt az NB II-ben. A vasiaknál azonban hiányozni fog három tavaszi alapember: Tóth Péter még mindig a derekával bajlódik, Rajos Gábornak hasfalhúzódása van, és "Dr." Andorka Péter is fájlalja a lábát.

Ennek ellenére a vasiak célja a torna megnyerése, hiszen az Újperinten bonyolított kupa már negyedszer kerül megrendezésre, de a díszes serlegre eddig még egyszer sem került fel a vasiak neve. A csapat vezetőedzője, Csertői Aurél már ünnepelt Szombathelyen, hiszen az első alkalommal kiírt kupát Ő nyerte meg a Pápai ELC gárdájával.

A Haladásnál próbajátékos nem lesz - mivel 11 játékost lehet cserélni mérkőzésenként, ezért bő kerettel ruccan át a gárda a Rohonci útról Újperintbe. Kapusok: Sipos G., Rózsa; mezőnyjátékosok: Dallos, Subicz, Balassa, Kovács, Guzmics, Kaj, Imre, Nagy, Sipos N., Hegyi, Vörös, Csutak, Schimmer, Finta, Mihalecz, Pölöskei, Hujber, Gyurácz.

A találkozók 2x30 percig tartanak: 14:00 órakor a Haladás az Újpest FC ellen kezd, majd ezt követi a Kaposvári Rákóczi FC - Vasas meccs. A két vesztes a harmadik helyért játszik, majd a két győztes a döntőben méri össze tudását. A belépők 800 Ft-ba kerülnek, ám a 14 év alattiak és a 60 év felettiek ingyen tekinthetik meg a találkozókat.

A szombathelyiek U-19-es gárdájával kapcsolatos hír, hogy hétfőn, július 16-án 9:00 órakor lesz az első edzés - Farkas Péter és Schäffer István fogja dirigálni a tavalyi bajnokságban szintén második helyen végző zöld-fehéreket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!