Haladás zakó Gyirmóton

Ma este 6kor kezdődött a Gyirmót - Haladás felkészülési találkozó, amelyen a zöld-fehérek a Sipos Gábor - Schimmer, Guzmics, Balassa, Finta, - Vörös, Kaj, Sipos Norbert, Nagy, - Andorka, Pölöskei kezdő tizeneggyel futottak ki a pályára. Már rögtön az elején, a 4. illetve a 8. percben gólt szerzett a Hali. Az első szombathelyi találatnál Sipos Norbert a kirohanó gyirmóti kapus mellett a kapuba helyezett. 4 perccel később egy szöglet után Balassa góljával már 2-0-ra vezettek a szombathelyiek. Ezután kiegyenlítettebbé vált a játék, helyzetek adódtak mindkét oldalon. A félidő hátralevő részében feljött a Gyirmót, s sikerült is kiegyenlíteniük. A második félidőt aztán ott folytatta a hazai gárda, ahol az elsőt abbahagyta: Tóth Norbert két találatával eldöntötte a mérkőzést. Gyirmót SE - Szombathelyi Haladás: 4-2 (2-2)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!