Az utánpótlás-bajnokság is megkezdődött

A HVSE és az Illés Béla Futballakadémia csapatai is megkezdték a 2007/2008-as szezont – többnyire sikeres mérkőzéseken vannak túl a fiúk.

U-19

Mosonmagyaróvár – Haladás „A” 2 : 6 ( 0 : 3 )

Haladás: Gőcze – Kulcsár (Gugcsó a 70.), Varga G., Devecseri (Mészáros az 55.), Lakner – Takács (Máté a 65.), Csutak, Balikó, Rácz – Tamás, Burkus.

Gólszerzők: Tamás (5), Rácz.

A Farkas Péter-Schäffer István edzette együttes játéka a cserékig hatékony volt, ekkor elkerülhető gólokat kapott a Haladás. Tamás Ádám teljesítménye, helyzetkihasználása kimagasló volt ezen a mérkőzésen. A zöld-fehérek mindkét eddigi találkozójukat megnyerték, 9 : 2-es a gólarányuk.

Integrál-DAC – Haladás „B” 0 : 5

Haladás: Gőcze – Tarr, Bezdi, Berning, Farkas – Szakály, Kovács, Burcsik – Skriba, Czafit, Gyurján. Csereként még pályára lépett: Ugrai, Lippai, Kurucz, Potyók.

Gólszerzők: Skriba (2), Gyurján, Kovács, Szakály.

A többnyire 3 és 4 évvel idősebb (!) győriek ellen magabiztos, sőt látványos játékkal győzött az Akadémia csapata.

U-17

Integrál-DAC – Haladás „B” 3 : 2

Haladás: Vajda – Szvoboda, Treznai, Csiba, Baranyai – Udvardi, Nagy, Kalász – Göntér, Major, Szalai. Csereként még pályára lépett: N’Semi, Kurucz, Raáb, Tóth.

Gólszerző: Major (2)

Az U-17-eseknél nem jól indult a bajnokság, hiszen az Akadémia csapata egy gólos vereséget szenvedett (ráadásul Göntér a kiállítás sorsára jutott), míg a Haladás „A” gárdája 1 : 1-et játszott csak a Gyirmóttal.

U-15, U-13

Haladás – FC Fehérvár 4 : 1

Haladás: Molnár – Polgár, Szíj, Kovács, Bodó – Boznánszky, Németh, Tóth – Szolga, Taliga, Gugcsó. Csereként még pályára lépett: Devecseri, Böjte, Gergó, Dancsecs, Dombó.

Gólszerzők: Taliga, Tóth, Böjte, Gugcsó.

Az U-15-ösöknek jól kezdődött a szezon, hiszen három gólos győzelmet arattak a székesfehérváriak felett, ellenben az U-13 4 : 2-re kikapott a piros-kékektől. A www.nyugat.hu fotósa utóbbi két mérkőzésen járt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!