Két gólos hátrányból fordított a Szombathelyi Haladás

Mikor a 23. percben 2 : 0 állt az eredményjelző-táblán, akkor jöttek rá a Hali-focisták, hogy focizni kéne. Nekiálltak, és megfordították a meccset!

FC Ajka – Szombathelyi Haladás 2 : 3 ( 2 : 2 )
Ajka, 1000 néző. Vezette: Szabó S.

Haladás: Sipos G. 6 – Schimmer 6 (Subicz 0 a 86.), Balassa 6, Guzmics 5, Tóth 6 – Hegyi 6 (Imre 0 a 73.), Vörös 7, Sipos N. 7 – Hujber 6 (Kovács Zs. 0 a 87.), „Dr.” Andorka 7, Nagy 6.

Borzalmas kezdés
A két 100%-os csapat mérkőzésére rengetegen kiváncsian voltak – Szombathelyről is közel 400-an autóztak-buszoztak el Ajkára. Csertői Aurél tudta, hogy egy valamire kell figyelni: az Ajka remekül játsza a kontrát. No, ezt a taktikai elemet felejtették el a fiúk az első 25 percben. De nagyon. A 9. percben egy középpályán eladott labda után Németh húzott el a bal oldalon, és 10 méterről a léc alá csőrözött, 1 : 0. Na bumm… hát van ilyen, legközelebb talán majd Schimmer elüti az ellenfelet a középpálya közepén, és akkor max sárga, és egy szabadrúgás. Ám a 23. percben Guzmics is elszórt egy labdát, Kovács lépett meg belőle és 14 méterről a kimozduló Sipos mellett a bal sarokba lőtt, 2:0.

Hergelésre a legjobb válasz
A gólöröm sajátságosra sikerült ajkai részről, ugyanis az ujjongásba egy-két szombathelyi tábornak való bemutatás is belefért… A hazai drukkerek is a hergeléssel voltak elfoglalva, míg a Haladás Vörös és Sipos vezetésével futballozni kezdett. A 29. percben „Dr.” Andorka kapott labdát a 16-oson belül, ellőtte a rövidre (mostanában biliárdozhat a gólkirály – ugyanis mandíneres lett a megoldása): a labda a jobb kapufáról a balra pattant, onnan pedig Hujber elé, aki 2 méterről a hálóba bikázott! 8 perc múlva Hujber helyzetét még védeni tudta Szép, ám a 41. percben a Nagy Gábor buktatásáért megítélt büntetőt már nem védhette, ugyanis „Dr.” Andorka remekül helyezett a jobb sarokba.

Sajtkiéneklés
A második félidőre úgy futott ki a Haladás, hogy itt csak győzhet a csapat. Így is lett: helyzetek sokasága, meg nem adott tizenegyes (még Szép is röhögött a bírón), majd a 71. perc: Nagy kapott remek labdát a 16-oson belül, lövését Szép kiütötte, „Dr.” Andorka megállította az ötösön, megvárta míg két védő befut a kapuba, kis túlzással a nevét ráírta a labdára, majd a kapu közepébe bombázott, 2 : 3!

Jó iramú meccs, közepes színvonal
Az iram első osztályú volt az ajkai találkozón, ám a sok hiba miatt a színvonalas csak közepesre minősíthető. A Kaj-Rajos páros hiányát érzi a gárda, ennek tudható be a mérkőzés első harmadának rövidzárlata, illetve talán Guzmics középső védőként való szerepeltetése megkérdőjelezhető: amíg a szélen játszott a Hali 22-ese, addig nem volt probléma játékával, ám – nem elfeledve korábbi jó teljesítményeit – ebben a szezonban bizonytalan, és a társak sem tudják mindig kisegíteni.
Summa summarum: az nevet igazán, aki a végén nevet! A kifelé mutogatós ajkaiak elfáradtak a Haladás diktálta tempótól, és jó játékuk (de kriminális magaviseletük) ellenére fejet kellett, hogy hajtsanak a nagyobb tudás előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!