A hatodik ellenfél a Kaposvölgye VSC lesz

Szombaton a Haladás a Kaposvölgye VSC együttesét fogadja. Amennyiben győz a zöld-fehér gárda, úgy 100%-os teljesítménnyel vághat neki a rangadóknak.

Szeszélyes ellenfél
A nagyberkiek az ötödik helyen állnak a bajnokságban: mivel a Nyugati-csoportra idén sem jellemző a döntetlen, ezért öt meccs/három győzelmes mutatóval el lehet érni ezt a pozíciót. Meglepetésre győztek az első fordulóban Gyirmóton, majd még nagyobb meglepetésre sima hármast kaptak otthon az FC Ajkától. A harmadik körben 4 : 0-ra verték a Budaörsöt, majd Barcson, a megyei rangadón 2 : 1-gyel maradtak alul.

A legutóbbi hétvégén a gyengécske Soroksárt 2 : 0-ra verték. A Haladással az NB I-ben is bemutatkozó Jagodits Gyula, illetve a tavaly – kulturáltságával igen, játékával nem – a szurkolók szimpátiáját elérő Udvari Szabolcs is tagja a keretnek, sőt folyamatosan játszanak a somogyi csapatban. Céljuk a középmezőny, ehhez adott minden, az anyagi háttér, az infrastruktúra, azonban a nézők nem: múlt héten megszületett a negatív nézőcsúcs az idei NB II-ben, hiszen mindössze 150-en voltak kint a KVSC – Soroksár meccsen. Lehet, hogy rossz a párhuzam, de egy Lukácsháza – Gyöngyösfalu derbire ennek a számnak legalább a háromszorosa vesz jegyet, pedig az csak megyei kettő…

Egy kis történelem
Két évre tekint vissza a két gárda közös történelme: először idegenben győzött 2 : 0-ra a Hali, majd a Rohonci úton 3 : 1-re a Subiczot és Balassát is kiállítás miatt elveszítő Haladás ellen a Kaposvölgye. Tavaly itthon 2 : 1 volt (Guzmics és Nagy Gábor voltak a gólszerzők), idegenben pedig 1 : 0 Rajos találatával. Négy meccsből három győzelem egy vereség, 6 : 4-es gólarány. No, és ne feledjük: tavaly is a Kaposvölgyével találkozót a rangadók előtt a zöld-fehér gárda, akkor ez jó ómen volt.

Csertői Aurélnak nincsen oka a változtatásra
Az FC Ajka elleni kezdő játszik szombat este. Azaz Guzmics Richárd visszatért a válogatottból, és elfoglalja helyét a védelem tengelyében, Balassa jobbján. A középpályára visszakerül Hegyi László (nem mintha Kováccsal elégedetlen lett volna a mester), azaz Subicz Gábor és Kovács Zsolt a padon várnak bevetésre. A csapat nem csak győzni szeretne, hanem ki is szolgálni közönségét – mikor lenne erre a legjobb alkalom, ha nem a Felcsút – Pápa – Pécs trió előtti mérkőzésen?

A mérkőzés legfontosabb paraméterei
A találkozóra szombaton, 19:00 órakor kerül sor, a játékvezető Gyarmati II Tibor lesz. A sípmester tavaly egyszer fújt Hali-meccsen, méghozzá a Celldömölk elleni hazai találkozón. Igazi futballidő lesz szombat este, derült ég, és 20 °C körüli hőmérséklet.

A VI. forduló további párosításai
Veszprém megyei rangadóra kerül sor Ajkán, ahol a rossz nyelvek szerint előre borítékolható az eredmény. A pápai vendégszereplésről annyit, hogy a zálogházas honlapon már a múlt héten „0 : 1 szerepelt a mérkőzés mellett, ahelyett, hogy csak az időpont lett volna ott. Rossz a marketingese Bíró Péternek.

Az Integrál-DAC a gyengélkedő Pécset fogadja. Nagyon inog a kispad Kis Károly alatt: ha nem nyernek a piros-feketék a Szentes Lázár vezette gárda ellen, akkor Kis akár már meg se tegye a Győr – Pécs utat, hanem nyugodtan vegye a kalapját… A Dunaújváros (no, ők már túl vannak az edzőváltáson) a múlt héten sziporkázó Budaörsöt fogadja, míg a Komló végleg leszakíthatja esetleges győzelmével a Soroksárt.

A Kozármisleny SE másodszor játszik idén otthon: a Halit a kupából 11-esekkel kiejtő Gyirmót lesz az ellenfelük. Ezek a találkozók 16:30 órakor kezdődnek, azaz a Hali-meccs elejére már tudjuk majd a végeredményeket. Vasárnap – ugyancsak fél ötös kezdéssel – Mosonmagyaróvárra látogat az ESMTK, valamint a Barcs fricskázhatja meg ismét, az őket leparasztozó Urbán-bandát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!