Nem nyilatkozik a Hali TV-nek és www.haladasfc.hu-nak sem Diczkó Csaba, a Felcsút SE klubigazgatója. Indokként azt jelölte meg,hogy tavaly már nyilatkozott, idén inkább közleményt küld. Úgy tudjuk más nem változott tavaly óta, hiszen ezúttal is korlátozni akarják a Haladás szurkolók számát.
Diczkó Csaba egyébként a klubigazgatás mellett, a Felcsút SE technikai és biztonsági igazgatói posztját is betölti. Ráadásul Ő a klub honlapjának készítője is. Az ominózus honlapon egyébként a Felcsút SE Szombathelyi Haladás mérkőzés eredményt firtató szavazáson a zöld-fehérek győzelmére nem lehet voksolni.
Honlapunk úgy tudja, Diczkó által beígért közlemény tartalmát szóban már elmondta Vörös Csabának, a Szombathelyi Haladás technikai igazgatójának, melynek legfontosabb pontja,hogy idén is csak kétszáz szombathelyi szurkoló lehet ott a mérkőzésen.
A ma este 18 óra 25 perckor kezdődő Hali TV -ben egyébként Vörös Csaba és Keringer Zsolt is vendég lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!