Sűrű a mezőny eleje

Négy csapat emelkedik ki a bajnokságból – ez derült ki a 2007/2008-as szezon egyötöde után. Ám csak a Szombathelyi Haladás 100%-os – így vág bele az elkövetkezendő három hét rangadóiba.

Gyirmót SE
A gyirmótiak az elmúlt négy fordulóban jobb teljesítményt nyújtottak még a Haladásnál is, ugyanis ők a négy győzelmük mellé 10 : 0-s gólarányt tudhatnak magukénak. Azonban az első két fordulóban betliztek, mert hazai pályán kikaptak a Kaposvölgye VSC-től 1 : 0-ra és Budaörsön hiába fordítottak 0 : 2-ről 3 : 2-re, a végén engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, és csak egy pontot szereztek. Azóta viszont megtáltosodtak, ám talán a sorsolásuk is egyszerű volt, hiszen az utolsó hárommal (Soroksár, Komló, Kozármisleny) játszottak, valamint a letargikus állapotban lévő Dunaújváros volt az ellenfelük. Ami fix: az Integrál-DAC-cal együtt a harmadikok a góllövésben (13 találat) és ők kapták a második legkevesebb gólt, négyet. Gólarányuk a harmadik legjobb a bajnokságban, idegenben pedig még veretlenek.

FC Felcsút
A Fejér megyeiek jelenleg a dobogó harmadik fokán állnak – hozzászokhattak már ehhez, hiszen a 2006/2007-es szezonban is ott végeztek. Ők rúgták a legtöbb gólt, 18-at, és kapták a harmadik legkevesebbet, mindössze ötöt. Azonban a gólarányuk a +13-mal a legjobb a Nyugati-csoportban. Hazai meccseiket mind megnyerték (háromból hármat), igaz, a Dunaújváros – Mosonmagyaróvár – Ajka hármas nem késztette őket nagy erőbedobásra, mindössze az ex-felcsúti Varga tudott a kapujukban találni (otthoni gólarányuk: 9 : 1). Idegenben a déli részeket részesítik előnyben, ugyanis Kozármislenyben 3 : 0-ra, Barcson 4 : 1-re győztek, viszont Győrben belementek az adok-kapokba, így 3 : 2-re elveszítették azt a mérkőzést. Kétszer játszanak most egymás után hazai pályán: előbb a Haladást, majd a Kaposvölgyét fogadják. A 9. fordulóban Pápára kirándulnak, majd a Pécset megy Felcsúta.

Lombard-Pápa Termál FC
A pápaiak eddig 16 pontot gyűjtötték: mindössze egyszer nem hagyták el a pályát győztesen, hiszen a Kozármisleny SE rabolt pontot a Perutz-stadionból. Hat meccsen 11 gólt rúgtak (öt csapat is többet lőtt), viszont Szűcs Lajos csak háromszor nyúlt maga mögé: kétszer a már említett Misleny elleni meccsen, valamint Ajkán. Eddig az összes mérkőzés kötelező győzelem volt, hiszen a Komlóval, a Dunaújvárossal, az Óvárral, a DAC-cal, az Ajkával és a Mislennyel játszottak – egyszer botlottak, így két pont hátránnyal vannak a Haladással szemben. Idegenben három meccs, három győzelem 7 : 1-es gólarány a mérlegük – a rangadókra egy Barcs elleni derbivel hangolnak, aztán jönnek Szombathelyre, majd fogadják a Felcsútot.

Szombathelyi Haladás
A vasiak a profi mezőny egyetlen 100%-os teljesítményt nyújtó csapata. Kozármisleny, Mosonmagyaróvár, Integrál-DAC, Ajka, Barcs, Kaposvölgye volt az eddigi sorrend – az összes csapat kapitulált Sipos Norbertékkal szemben. A 17 rúgott gól a második legtöbb, a hat kapott a harmadik legkevesebb a mezőnyben. A +11-es gólarány a második legjobb. Három hét – három rangadó következik. Előbb Felcsútra mennek Andorkáék, majd érkezik a Lombard-Pápa, és október első hétvégéjén az NB I-ből kipottyant, új edzővel erősítő Pécsi MFC-Pécs Pláza lesz az ellenfél. Nem egyszerű a képlet, de a cél az igen: fel kell jutni az első osztályba, és ehhez ezen csapatok testén keresztül vezet az út.

A VI. forduló statisztikája
A 2007/2008-as szezonban még nem fordult elő, hogy két döntetlen legyen egy fordulóban – csak most először. (Sőt, eddig az öt forduló alatt mindössze három (!) iksz esett meg a gárdák között.) Dunaújvárosból a Budaörs vitt el egy pontot (3 : 3), míg a Komló – Soroksár kiesési rangadó ért véget 1 : 1-gyel. A 6 győzelmen szépen megosztoztak a gárdák, hiszen három hazai siker mellett (Haladás – Kaposvölgye 4 : 1, Integrál-DAC – Pécs 3 : 0, MTE – ESMTK 3 : 0), három idegenbeli győzelem (Ajka – Pápa 1 : 2, Barcs – Felcsút 1 : 4, K’misleny – Gyirmót 0 : 2) született. 29 gólt lőttek a csapatok, ami 3,63-as átlagnak felel meg; ez a harmadik forduló 30 gólja után a második legjobb teljesítmény idén.

7600-an látták a nyolc mérkőzést (ez 950 fős átlagnézőszámot jelent). Természetesen 3.000 fővel szokás szerint a Rohonci út volt az első: Ajkán, a megyei derbin 1.500-an voltak (azaz ezúttal 1000 ajkai mutogatott a vendégeknek, de megint a hazaiak estek pofára). Sajnos a 6-700 fős dunaújvárosi közönség 300 fősre apadt.

„Barcs-rovat”
Sajnos Urbán Flórián véleménye nem változott a barcsiakról. Tavaly hangos volt a sajtó a „menjetek ki és verjétek meg ezeket a parasztokat”- mondatától (akkor 3 : 1-re a Barcs győzött), most pedig azok borzongtak meg, akik emlékeztek erre a mondatra, hiszen Urbán csak ennyit mondott a 4 : 1-es felcsúti győzelemmel végződő mérkőzés után: „Tavaly óta semmi sem változott, csak az eredmény!” Ezek után a jóérzésű emberek véleménye sem változhat meg Urbán Flóriánról...

A vasiak következő ellenfelét adó Barcs nem késztette nagy erőbedobásra Venczeléket, akik könnyedén vitték el a három pontot a Dráva-partjáról.

Fanyalgásunk
Gyarmati II Tibor játékvezető kiválóan vezette a szombati Haladás – Kaposvölgye mérkőzést. Nem habozott, mindig határozott volt, jól működtek vele együtt az asszisztensei, jól alkalmazta az előnyszabályt, mindegyik kiosztott lap jogos volt. A „Dr.” Andorka-Udvari párharcot (még 3 : 0-nál) rendkívül nehéz volt megítélni, azonban döntését mindenki elfogadta. A csapat teljesítménye egyre jobb, Nagy Gábor megtalálta góllövőcipőjét, azaz teli önbizalommal utazhat a Haladás Felcsútra.

Jegyzőkönyv

Szombathelyi Haladás - Kaposvölgye VSC 4 : 1 ( 3 : 0 )
Rohonci út, 3000 néző. Vezette: Gyarmati II.
Haladás: Sipos G. - Schimmer, Guzmics, Balassa, Tóth P. - Hegyi (Imre a 73.), Vörös, Sipos N. - Nagy G. (Mihalecz a 80.), "Dr." Andorka, Hujber (Pölöskei a 72.).
Gólszerző: Tóth P. (13., 1 : 0), "Dr." Andorka (31., 2 : 0), Nagy G. (41., 3 : 0; 67., 4 : 0)
Sárga lap: Hujber (69.)
Szögletarány: 8 : 1 ( 5 : 1 )

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!