A szurkolói ankét – a szezon közepén

A Haladás Szurkolói Kör által szervezett összejövetelen közel 50 szurkoló vett részt.

Szokatlan időpont
Keringer Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket: a szokatlan időpontú ankét – a három kevésbé jól sikerült mérkőzés volt az apropója –nem vészmadárkodás akar lenni, csak egyfajta féltés vezérli a drukkereket.

– Szerényebbnek kell lenni a játékosoknak – említette Csertői Aurél a Pécs elleni derbi után, erre irányult az első kérdés. A vezetőedző ezt úgy értette, hogy egyfajta lebecsülés mutatkozott meg játékosain – elsősorban a pécsi mérkőzésen figyelte ezt meg, amikor az első 20 percben gyengébben futballozott a Haladás. Az ellenfelet mindig tisztelni kell – ez a legfontosabb! A fejekben sikerült végérvényesen rendet tenni. Mindegyik csapat rendkívüli módon koncentrál a Haladás ellen, ezért a tavalyi teljesítmény kevésnek tűnik.

Szakmázni a szurkoló is tud! Csak van, amit nem lát, vagy másképpen lát

A csapat alapfelállása: 4 – 3 – 3. Valóban alkalmas-e erre a csapat? Tavaly jól működött a 4-2-3-1 – persze most Kaj és Rajos hiányában ezt nem lehet megvalósítani – jött a következő kérdés.

– Pontrúgás után veszítettük el a Pápa elleni két pontot: a játékrendszert az U-21-es szabály is befolyásolta, a játékosállomány adott erre. Támadásban több variációs lehetőségünk van a 4-3-3-mal - ám a középpályán nem látok problémát – egyéni hibákból kaptuk a gólokat. Sajnos túl sok gólt kapunk – kevés lehetőségük van az ellenfelüknek, ám azt belövik.
– Felcsúton mi kényszerítettük rájuk az akaratunkat – ezt kellene mindegyik meccsen megtennünk, ám a Barcs elleni hazai meccsünkön ezt ők tették, ám nekünk azért vannak gyors játékosaink, hogy ezekből a tudatos területátadásokból előnyt kovácsoljunk.

A sérültek jobban vannak, de még nem 100%-osak
Kaj András jobb állapotban van (előfordulhat, hogy éppen Gyirmótra lesz 100%-os, ahol idén már kétszer(!) is megsérült) Rajos egyelőre még nem végez teljes értékű munkát. Csertői Aurél kiemelte: senki nem élvez előnyt – csak a mutatott játék alapján kerülhetnek be a játékosok a csapatba.

Hogyan lehet motiválni a játékosokat, hiszen többségében ugyanazok játszanak a kezdőben? – kérdezte a legaktívabb drukker.

– „Baráth – Schimmer” dilemmám van, hiszen jól játszik a Szabolcs, nem biztos, hogy lehet változtatni, vagy kell változtatni. 22 játékosnak nem lehet játéklehetőséget adni – mindenki ugyanolyan futballista számomra, nincsen „cserejátékos”, muszáj egy-egy mérkőzésért, vagy, ha csak 10-15 percért is mindent elkövetni a pályán – ez a legfőbb motiváció.

Dicséret: Sipos Norbi az atlétaválogatottban?
Balassa Péter elmondta, hogy a klub körül minden rendben van, a játékosok között nincsen konfliktus – az öltözőben pedig – a vereséget nem számítva – jó a hangulat.

A www.haladasfc.hu fórumának aktív résztvevői az ankéton is kifejtették véleményüket. Dicséretet kapott Sipos Norbert, az Ő játéka egyfajta etalon - a sok futás miatt valaki még az atlétaválogatottba is meghívná a középpályást – ezt kellene követni sokaknak. A csapatjáték sokkal jobb, mint tavaly. A legnagyobb probléma azonban az egyéni hibák miatt van.

– Ebben a rendszerben csak a Hujber – Pölöskei – Guzmics hármas felel meg az U-21-es szabálynak, így vagy az Andorka – Nagy párosból kell kihagyni valamelyiket, vagy – amit eddig alkalmaztam – Subicz maradt ki. – mondta Csertői Aurél. Guzmics Richárd fiatal - de ne feledjük, a jövő az övé – hibázik Ő is, mint mindenki más. Nem követ el több pontatlanságot, mint más, engem inkább az zavar, ha a támadásépítés elején rosszul passzolunk.

Télen: erősítés
Egyeztetés történt Kóbor László, Illés Béla, Czeglédy Csaba között: 3-4 játékossal kell megerősíteni télen a csapatot – Tóth Miklós és Csertői Aurélnak lesz a feladata, összeállítani a listát. A „csak 21 évesen aluli játékos-szerződtetése” koncepció nem működött nyáron, ezért kell változtatni ezen – ezt már Dr. Czeglédy Csaba, Szombathely alpolgármester mondta. Hozzátette: Kaj és a Rajos kiesése bizonyítja, hogy szerencsések voltunk tavaly a sérülések területén. Nyáron az idő nagy része a keret együtt-tartására ment el, sajnos a külsős igazolásokra nem fektettünk elég időt – azonban télen ezen változtatni fogunk, nehogy a két középpályás sérüléséhez hasonló esemény történjen. Akit leigazolunk, komoly NB I-es játékosnak kell lennie, hiszen csak kész játékos segíthet a Haladáson – sajnos azonban az NB II nem vonzó, főleg ha NB I-ből is hívják a játékost. Hiába a felkínált anyagi kondíció – nem biztos, hogy ez elegendő motiváció.

Rangadó-fóbia?
Kísért a múlt – mondta egy szurkoló – és itt a tavalyi évre gondolt. Tanulni kellene abból, hogy a rangadókon ismét nem tudtunk nyerni. Jól játszottunk a Felcsút ellen – 1 pont, jól játszottunk a Pápa ellen – 1 pont, Pécsett kikaptunk 10 emberrel – utóbbi meg lehet magyarázni – de a három meccsből ez akkor is csak két pont.

– Meg kellett volna verni a riválisokat – de az adhat hitet, ahogyan futballoztunk. Persze ez nem elegendő, de ebben előbbre kell, és előbbre is fogunk lépni.

Szurkolói kérdésre válaszolva a vezetőedző elmondta, hogy nincsen kapuskérdés a Haladásnál.

– Hiányzik a bravúr a Sipos Gabinál – ez egy bizalmi poszt. Ám a második számú kapusnak meccshiánya van, hiszen nincsen olyan NB II-es bajnoki rendszer, hogy játszatni tudjam Rózsa Danit. Pánikra semmi ok nincsen. Egy-egy nüansz hiányzik, az a plusz 10%, amit mindig elő kellene kapni – ezt nem kapom még meg minden mérkőzésen, de dolgozunk rajta. Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni – fontos, hogy a szerencsét is magunk mellé kell állítani.

Időpontváltoztatások, stadionkérdés
A Gyirmót – Haladás, és a Falco- ZTE mérkőzések jövő pénteken egy időben lesznek. A gyirmóti megkeresésre mondtunk igent – a kék-sárgák kupameccset játszanak, ezért kérték a módosítást. Nagy az átfedés a két szurkolótábor között – ezért mostantól Tóth Miklós a felelős azért, hogy ne forduljon elő többször. (A tévés meccs időpontja meghatározott, ezen nem lehet változtatni.) – válaszolt Vörös Csaba. Az alpolgármester még kifejtette, hogy február óta vár a város a MÁV-válaszra, azóta húzzák az idő a vasúttársaságnál, ám a cél továbbra sem változott: az Önkormányzat meg akarja vásárolni a területet, és egy egyelőre még meg nem határozott helyen új stadiont szeretne építeni (ennek befektetési összege közel 2 milliárd Ft lenne).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!